Új szerkesztői és írástechnika oldal!

Expozíció 2. Információadagolás a spekulatív fikcióban

A karakterábrázolást és a szereplők múltjának bemutatását, illetve a környezet hiteles leírását egy regény sem kerülheti meg, tehát az információ hatékony kezelését minden írónak el kell sajátítania. Viszont bizonyos zsánerekben ezen felül még ott a világépítés problémája. Nyilvánvaló, hogy egy high fantasy történetben vagy egy sci-fiben sokkal többet kell magyarázni az olvasónak környezetről és a világról, mint egy romantikus könyvben, mely napjainkban, Budapesten játszódik. Persze a történelmi regényekben, krimiben, horrorban és egyéb más zsánerekben is előfordulhat, hogy nagy mennyiségű információt kell átadnunk, de ezen zsánerek nagyobb mértékben építenek a mindenki számára elérhető tényekre. Egy iskolai történelemtankönyvtől elvárjuk, hogy tartalmazza az első világháború minden fontosabb eseményét, de egy 1916-ban Magyarországon játszódó regénynek nem feltétlenül kell beszámolnia a verduni csatáról. Egy krimi esetében sem várjuk el, hogy pontosan leírja a helyszínelők nyomrögzítési technikáit. Ha az olvasó kíváncsi rá, majd utánanéz. Persze semmi nem tiltja, hogy a regényünkben több ezer kilométerre zajló csatákról, meg a halál idejének szakszerű megállapításáról beszéljünk, de ne tömjük tele a kéziratunkat jelentéktelen érdekességekkel, amiknek semmi közük a történethez, csak mert a kutakodás közben találtunk erről egy (számunkra) érdekes cikket. Egyes zsánereknél az olvasók elvárják az ismeretterjesztést, de ennek nem a történetmesélés rovására kell megtörténnie.

Vannak olyan zsánerek, melyeknél kevésbé építhetünk az olvasóval közös tudásunkra, illetve arra, hogy ha valamit nem tud, egy perc alatt rákereshet a neten. Vegyük például a fantasyt, aminél az olvasó első oldalon rögtön ott találja magát egy számára ismeretlen világban, aminek még nem ismeri a törvényeit. Nem tudja milyen fajok élnek ott, milyen a földrajz, a növényzet, van e mágia, szerepelnek-e benne mitikus lények vagy istenek stb. Ha kihagyunk egy fontosabb részletet, például a fekete mágusok hogyan tudtak lejutni a földalatti birodalomba, amikor a sárkányok ezer évvel ezelőtt lezárták az átjárót, vagy hogy a sárkányaink évente miért csak egyszer tudnak tüzet okádni, erre az olvasó nem tud csak úgy rákeresni a Wikipédián.

A sci-fi, fantasy és ezekhez kapcsolódó műfajoknál (gyűjtőnevük a spekulatív fikció) a történet elején az olvasót meg kell ismertetni a világ felépítésével és működésének logikájával. Sok esetben a kezdő írók úgy igyekeznek kielégíteni ezt az igényt, hogy regényük első pár oldalát, rosszabb esetben első pár fejezetét, szinte tiszta expozícióvá teszik, mindenféle cselekmény nélkül. Egy jól megírt, jó stílusban előadott prológussal vagy nyitófejezettel – melyben a szerző néhány oldalban bemutatja a világot, történelmének lényegesebb fordulópontjait – nincs eredendően probléma. Ebben az esetben viszont azt kérjük az olvasótól, hogy előlegezze meg nekünk a bizalmát, és türelmesen várja ki, amíg történik is valami. Szóval ezzel csak óvatosan, mert lehet, hogy néhány évtizeddel ezelőtt tiszta háttér-információval kezdeni még elfogadott volt, de az olvasók ma már ennél türelmetlenebbek.
Az esetek túlnyomó részében (érdekes módon) a rossz információadagolás éppen a túl sok részletben nyilvánul meg, és nem a túl kevésben. A szerzők félnek, hogy ha nem magyarázzák el ezt vagy azt a történet elején, akkor az olvasó majd nem tudja követni az eseményeket. Ezért az első fejezetbe belerakják az összes fontosabb részletet a világgal kapcsolatban, ami ezen a ponton egyrészt (még) nem érdekli az olvasót, másrészt nem tudja értelmezni, harmadrészt pedig nagyon valószínű, hogy megjegyezni se fogja (vagyis amikor viszont jelentősége lesz, nem fog rá emlékezni). Általában az olvasónak kevés részlet is elég a történet elején.

Orson Scott Card  How to Write Science Fiction and Fantasy című könyvében külön részt szentelt a helyes információadagolásnak. Szerinte ennek kulcsa a nevek, a magyarázat felfüggesztése, az implikáció és a szó szerinti értelem.
Elnevezés: Card szerint fontos, hogy a szerző milyen néven emlegeti a karaktereit, illetve, hogy a karakter maga milyen nevet használ magára. A nevek ismételgetése nem számít szóismétlésnek, így inkább emlegessük a karaktereket a nevükön, mint hogy az egyik pillanatban szőke férfiként, a másikban a csillaghajó kapitányaként utaljunk Bobra. A történet elején ne zúdítsunk rá egy halom új nevet az olvasóra, mert nem fogja tudni követni, hogy ki kicsoda.
A magyarázat felfüggesztése: ha a történet elején felmerül egy olyan új szó, fogalom, amiről az olvasó még nem tudja, mit jelent, nem feltétlenül kell rögtön elmagyaráznunk neki.  A szemfülesebb olvasók (ha az író jól végezte a dolgát) már az elnevezésből, kontextusból, itt-ott elejtett információmorzsákból is előbb-utóbb rájönnek, hogy mi mit jelent.
Implikáció: ezt még az előző ponthoz kapcsolhatjuk – gyakran bizonyos dolgok találó elnevezésével, a pontosan megválasztott szóhasználattal is rávezethetjük az olvasót, hogy nagyjából mit takarnak ezek a számára ismeretlen szavak.
Szó szerinti jelentés: a spekulatív fikcióban veszélyes, ha az író metaforákat használ, mert az olvasók szó szerint is érthetik. Például ha egy sci-fiben az író azt mondja „tett egy gépies lépést oldalra”, az olvasó azt is hiheti, hogy a szereplő félig robot.


Hatékony információadagolás a gyakorlatban

Mint a legtöbb kérdésnél az írástechnikával kapcsolatban, a szabályok ismerete itt is csak fél segítség. Éppen annyira fontos, hogy megértsük és elemezzük, más írók hogyan használják ezeket sikeresen.
Ezért végezetül azt mutatom be, hogyan adagolja az információt V. E. Schwab A Darker Shade of Magic című fantasyjében.
A történetről annyit kell tudni, hogy párhuzamos univerzumokban játszódik, pontosabban négy párhuzamos világban létező Londonban, melyek között csak nagyon kevesek tudnak utazni. A regény főszereplője egy ilyen kiválasztott mágus, aki Vörös London képviseletében utazik a világok között, így tartva fenn diplomáciai kapcsolatukat. A négy párhuzamos város neve Vörös London, ahol az emberek egyensúlyt igyekeznek kialakítani a mágiával, Fehér London, ahol uralni akarják a mágiát, Szürke London, a mágia nélküli város, Fekete London, melyet a mágia elpusztított.
Itt egy viszonylag komplex világgal van dolgunk, ahol az írónak le kell fektetni a mágia törvényeit, használatának lehetőségeit és módját, az egyes Londonok történetét, kultúráját, nyelvét (ugyanis más a  nyelvük), uralkodócsaládját stb.

Sok tapasztalatlanabb író ebben az esetben úgy kezdené a történetet, hogy van ez a négy párhuzamos London, elmagyarázná, hogy ezek hogyan működnek, miben különböznek egymástól, az uralkodóikat, hogy ők hogy jutottak hatalomra stb. Szóval ismét kapnánk egy unalmas, több oldalon keresztül húzódó expozíciót. Ehelyett Schwab az első oldalon azzal kezd, hogy a főhős, Kell megérkezik Szürke Londonba, hogy átadjon egy levelet az ottani királynak. Az első pár oldalon szinte alig van expozíció, kapunk pár részletet arról, hogyan működik az univerzumok közötti utazás, de azt is a cselekménybe beleágyazva. Ezután a történet rögtön egy dialógussal folytatódik az idős, szenilis király és a mágus között (szintén kevés háttér-információ párbeszédben). Körülbelül a negyedik oldalon említik a négy Londont, és magyarázzák el pár szóban, ezeknek milyen a viszonya a mágiával.

Szürke Londonban kezdünk, így arról már a regény elején megtudunk pár részletet, aztán a főhős visszautazik Vörös Londonba, ahol röviden megismerkedünk az otthonával és az ottani uralkodócsaláddal. Fehér Londonról csak akkor hallunk részletesebben, amikor Kell odautazik (86. oldal), és az író ekkor fejti ki bővebben, hogy a különböző birodalmakban, hogyan működik a mágia.
Tehát mindazt a háttér-információt, amit sokan belezsúfolnának az első pár oldalba, Schwab elszórja majdnem 90 oldalon keresztül. Ennek egyik haszna, hogy így az író akkor oszthat meg valamit az olvasóval, amikor az releváns lesz. Mi értelme lenne a történet elején bemutatnia a Fehér Londonban uralkodó ikerpárt, ha a főszereplő nem utazik oda csak hét fejezet múlva? Mennyi az esély arra, hogy az olvasó emlékezni fog a város véres múltjára 80 oldallal később is?
A másik ok, hogy így a szerzőnek lehetősége van megteremtenie az olvasóban az igényt az információra, mielőtt azt felfedné. Pár alapvető tényen kívül Fehér Londonról nagyon keveset tudunk meg, viszont Schwab elhint egy-két részletet (az utcákon hallható sikolyokról, és hogy a város szaga Kellt a vérre emlékezteti), melyek vannak annyira érdekesek, hogy mire eljutunk oda, addigra már igazán tudni akarjuk, mi folyik abban a birodalomban.

Sokszor sokkal jobb hatást lehet elérni az információ visszatartásával, mint a megosztásával. Az olvasónak bele kell vonódnia a történetbe, hogy bizonyos részleteket értelmezni tudjon, illetve hogy jelentőségük legyen a számára. A regényben például a főhős már az első oldalon említi a fivére nevét, akiről csak később derül ki, hogy Vörös London hercege, és még később (az 50. oldal körül), hogy az ő testvére. A tény, hogy a főszereplőt a királyi család örökbe fogadta olyasmi, amiről a legtöbb szerző úgy érezné, rögtön a történet indulásánál meg kell osztania. De Schwab megvárja, míg kicsit megismerjük Kellt, és elkezd érdekelni minket, és csak azután fedi fel a származását. A regény elején ennek a részletnek semmilyen hatása nem lett volna, de így az olvasó meglepődik.
Az előbbi példából is láthatjuk, hogy az olvasó képes követni úgyis a történetet, ha nem osztjuk meg vele azonnal az összes kulcsinformációt, hanem akár csak fejezetek múlva.
Azért megjegyzem, hogy van néhány alapvető dolog, amit tisztáznunk kell az első fejezetben, ellenkező esetben félrevezetjük az olvasót. Például A Darker Shade of Magicben fontos volt, hogy már az első fejezetben tudjunk a párhuzamos Londonokról, hogy ezek a világok mágiára épülnek, és hogy a főszereplő is mágus. Nem az a cél, hogy az olvasót minél tovább sötétségben tartsuk, hanem hogy megértsük, mi az a tudás, amire az adott jelenetben szüksége van.

Ezeket az elveket (az információ elosztása, információ-visszatartás, az információra való igény megteremtése) természetesen nem csak fantasy történeteknél alkalmazhatjuk, hanem bármilyen más zsánernél is. Ezek a szempontok minden olyan történetben kiemelten fontosak, amiben rejtély van, amiben a szereplők titkolnak valamit egymás elől, amiben karakter sötét múltja kihat a cselekményre. Vagyis gyakorlatilag ezeket az elveket a karakterábrázolásnál vagy bármilyen más olyan részben használhatjuk, amikor valamit az olvasó tudtára akarunk hozni.


Kapcsolódó cikkek: - Expozíció 1. Hogyan adagoljuk hatékonyan az információt
- Expozíció 3. Az első fejezet


Forrás: - Rennie Brown and Dave King: Self-editing for Fiction Writers
- http://terribleminds.com/ramble/2011/08/09/25-ways-to-make-exposition-your-bitch/
- James Scott Bell: Revision and Self-editing
- Robert Mckee: Story
- Orson Scott Card: How to Write Science Fiction and Fantasy (részlet: http://www.writersdigest.com/online-editor/the-keys-to-good-science-fiction-fantasy-storytelling)
- http://boncnok.blogspot.hu/2013/10/fantasztikus-novellak-iroi-megkozelitese.html

Réka

Kozma Réka szerkesztő

Megjegyzés küldése (0)
Újabb Régebbi