Valaki kimondottan szereti, valaki számára inkább nyűg, és menekül előle, de valamilyenfajta kutatómunkát már biztos minden író végzett. A kutatásról most többeknek inkább egy könyvtárban senyvedő történészprofesszor ugorhat be, aki éppen az első világháborúban játszódó nagyregényét írja, de én most a kutatómunkát nagyon tágan értem, amibe beletartozik az is, ha a neten megnézed azt, hogy a szereplődnek hány órás lesz a vonatútja, ha Budapestről Debrecenbe utazik. Ha valaki nem mindentudó, és nem akarja, hogy a könyve tévedésekkel legyen tele, annak utána kell néznie bizonyos dolgoknak. Egy fantasy, sci-fi, történelmi regény megírásához nyilván sok kutatómunkára van szükség (bár az előbbi kettőnél ezt inkább világépítésnek hívják), de ha valaki egy orvosi thrillert ír (főleg, ha ő maga nem orvos), akkor is sok mindennek utána kell néznie. Ellenben ha valaki egy lakóhelyén játszódó kortárs romantikus történetet ír, annak nyilván könnyebb lesz a helyzete.
Most a kutatómunka kapcsán egy speciális helyzetről fogok beszélni, mégpedig arról, hogy mire figyeljünk, ha a kortárs regényünket egy számunkra kevésbé ismert vagy akár ismeretlen környezetbe helyezzük, például egy idegen országba.
Minden író lop – valaki tudatosan, valaki öntudatlanul, annak ellenére, hogy mindent elkövet ennek elkerülésére. Szinte biztos, hogy ha eszünkbe jut egy ötlet, azt valaki más már korábban megvalósította. A szerzők sokféle módon kölcsönöznek más íróktól. Minden alkotó rendelkezik irodalmi példaképekkel, művekkel, amelyek nagy hatással voltak rá, és szeretik ezt az örökséget a saját műveikben is kifejezni, sokszor egyértelműen utalva a forrásra. Egyesek pedig bestsellerek másolásával próbálják lemásolni azok sikerét is.
Természetesen itt nem plagizálásról van szó, más írók szövegének vagy történetének változatlan átvételéről, hisz az semmilyen formában nem elfogadható. Viszont ezen kívül még más formái is vannak a „lopásnak”, például mikor valaki egy általa szeretett művet használ inspirációként a saját munkájához, ami egy általánosan elterjedt gyakorlat, és senki nem gondolna erről rosszat. A másik út, amikor a szerző technikai fogásokat kölcsönöz a többiektől, ami az egyik legjobb módja annak, hogy bővítse az eszköztárát. Az már kényesebb kérdés, ha olvasunk egy könyvet, és az annyira emlékeztet egy másikra, hogy hamar nyilvánvaló lesz, bizony a szerző lekoppintotta másnak a regényét.