Ismeretlen terepen – kalandozások idegen országokban

, , No Comments
Valaki kimondottan szereti, valaki számára inkább nyűg, és menekül előle, de valamilyenfajta kutatómunkát már biztos minden író végzett. A kutatásról most többeknek inkább egy könyvtárban senyvedő történészprofesszor ugorhat be, aki éppen az első világháborúban játszódó nagyregényét írja, de én most a kutatómunkát nagyon tágan értem, amibe beletartozik az is, ha a neten megnézed azt, hogy a szereplődnek hány órás lesz a vonatútja, ha Budapestről Debrecenbe utazik. Ha valaki nem mindentudó, és nem akarja, hogy a könyve tévedésekkel legyen tele, annak utána kell néznie bizonyos dolgoknak. Egy fantasy, sci-fi, történelmi regény megírásához nyilván sok kutatómunkára van szükség (bár az előbbi kettőnél ezt inkább világépítésnek hívják), de ha valaki egy orvosi thrillert ír (főleg, ha ő maga nem orvos), akkor is sok mindennek utána kell néznie. Ellenben ha valaki egy lakóhelyén játszódó kortárs romantikus történetet ír, annak nyilván könnyebb lesz a helyzete.
Most a kutatómunka kapcsán egy speciális helyzetről fogok beszélni, mégpedig arról, hogy mire figyeljünk, ha a kortárs regényünket egy számunkra kevésbé ismert vagy akár ismeretlen környezetbe helyezzük, például egy idegen országba.

Nem minden regény esetében egyformán lényeges magának a helyszínnek vagy az ország kultúrájának bemutatása. Továbbá a sok kutatásnak lehet egy olyan veszélye, hogy az író rengeteg, jobbára felesleges információt halmoz fel, aminek következtében a fontosabb dolgokra (például az írásra) kevesebb ideje jut, vagy pedig szükségét érzi – ha már ennyit vesződött a kutatással –, hogy az egészet beleerőltesse a történetbe, és mondjuk egy romantikus regénybe nem célszerű többoldalnyi várostörténetet illeszteni.
Viszont én még mindig azt látom a gyakoribb problémának, hogy ha magyar szerzők Amerikát, Angliát, Németországot vagy esetleg egzotikusabb országokat választanak a történetük helyszínéül, ezt úgy fogják fel, mintha ez semmilyen változást nem jelentene ahhoz képest, mintha Magyarországon játszódna a könyv. Annak viszont nincs sok értelme, hogy valaki csak azért válassza Amerikát helyszínül, mert az izgalmasabban hangzik, miközben az amerikai élet és környezet semmilyen sajátossága nem jelenik meg a regényében.
A kutatómunka hiánya önmagában még nem tesz egy regényt rosszá (kivéve, ha például történelmi regényről van szó), attól még az lehet egy jól felépített és elmesélt történet. Csak sajnos az író ilyenkor elveszteget egy remek lehetőséget – adott számára egy érdekes helyszín, és nem használja semmire.
Sokan elsősorban az izgalmas történetet vagy a szerethető karaktereket keresik a könyvekben, de emellett értékelik azt is, ha az író vette a fáradtságot, hogy utánanézzen a választott helyszínének, és az olvasó a könyve által bepillanthat más országok, kultúrák, emberek életébe, az megjelenít számára olyan helyeket, ahová lehet, hogy másként nem jutna el.

Ha a szerző nem, vagy csak minimálisan néz utána a könyve helyszínének, akkor nem lesz képes életre hívni azt az olvasó számára. Ilyenkor az írók vagy egyáltalán nem osztanak meg részleteket a környezetről, vagy a részleteik annyira általánosak, hogy szinte akármilyen helyre vonatkozhatnak. Például  a könyvben szereplő városról csak annyit tudunk meg, hogy vannak benne épületek, bevásárlóközpontok, éttermek, iskolák, de ennél semmi konkrétabbat. Találkoztam már olyan szöveggel, ami Angliában, egy létező városban játszódott, de ha nem lett volna odaírva a városnév, sose jöttem volna rá, nem volt egyetlen jellegzetes épület, műemlék, helyszín sem a szövegben, amiből nemhogy a várost, de legalább az országot ki lehetett volna találni. Pedig a szereplők iskolába járnak, szórakozni, étterembe, tehát a különbségek megjelenhettek volna akár az oktatásban vagy a gasztronómiában is.
Másik eset, amikor már egy kicsit konkrétabb leírást kapunk, de az még így sem elég specifikus. Például egy regény Coloradóban játszódik, és környezet leírása kimerül annyiban, hogy hegyek, zöld legelők, tó, friss levegő. Ezek nyilván mind jellemzőek Coloradóra, de még száz másik helyre is, a szerző átírhatná Amerikát Ausztriára, és senkinek sem tűnne fel.

Másik probléma, amit kezdő íróknál gyakran látni, az útikönyv-szindróma. Olvasás közben szinte látni lehet, ahogy az író előhúzza az utazási iroda brosúráját, és lelkiismeretesen felsorolja a fő látnivalókat. Mindenki tudja, hogy melyek Párizs főbb nevezetességei, az írónak nem kell idegenvezetőt játszani, akinek az a dolga, hogy az olvasót végigkalauzolja a legfontosabb látványosságokon, mintha egyhetes buszos kiránduláson lenne. Főként, ha egy másik országban játszódik a történet, az olvasó úgy szeretné érezni, hogy ő maga is ott van, és ezt nem fogjuk azzal elérni, hogy olyan evidenciákkal traktáljuk, mint hogy Velence cölöpökre épült, vagy csak ledaráljuk a nevezetes épületeket.

Persze az író védekezhet azzal, hogy ő még sosem járt abban az országban, vagy pedig járt már ott, viszont az alatt a pár hét alatt ő is jobbára csak a turistalátványosságokat ismerte meg. Viszont az olvasót egy csöppet sem érdekli, hogy az író megfordult-e az adott helyszínen, vagy sem. Ha módunkban áll, természetesen rengeteget segíthet, ha néhány hetet a választott helyszínen töltünk, és anyagot gyűjtünk, de ez nem feltétel. Egy híres thrilleríró (sajnos, a nevére már nem emlékszem) Kínába helyezte egyik könyvének cselekményét, pedig életében nem járt még ott, és olyan jó munkát végzett, hogy még a kínai olvasói is azt hitték, hogy jól ismeri a várost. De ő aztán utánanézett a taxitársaságok nevétől kezdve a konkrét éttermekig rengeteg mindennek.

Tehát a lényeg nem az, hogy mi magunk jól ismerjük az adott helyszínt, hanem hogy az olvasóinkkal el tudjuk hitetni, hogy mi, illetve a szereplőink tényleg jártak arra, és konkrét, egyedi részletekkel életre tudjuk számára hívni. De hogyan teremthetjük meg ezt az illúziót?
Általánosan előforduló probléma, hogy ha az írónak egy olyan helyszínről kell írni, ami nem a lakóhelye, akkor automatikusan a klisébankhoz fordul, vagyis megint csak a turistalátványosságokhoz, amiket mindenki ismer. (Bár a mindenki által ismert helyeket is le lehet írni érdekesen és újszerűen.)
Konkrét példa: egy kéziratban a főhős New Yorkba költözött, és mivel indult a helyszín leírása? Természetesen felhőkarcolókkal és sárga taxikkal. Nem tévedett a szerző, mert ezek tényleg jellemzőek a városra, de ha ennyiben kimerül a bemutatása, abból már sejtem, hogy a szerző nem nagyon ismeri a helyet, és nem erőltette meg magát a kutatómunka terén sem.
Amikor egy másik regényben olvastam New Yorkról, ott a szerző  a parkbeli szabadtéri koncerteket, a használtruha-boltokat és egy régi vasúti hídra épített kertet mutatta be. A legtöbb embernek nem ilyesmi jutna eszébe New Yorkról, de pont azért hitelesebbek ezek a részletek, mert nem elcsépeltek. Ha egy regényben olyasmit olvasok, hogy a város egyik művészeti múzeumába be lehet lógni néhány dollárért, mert a jegyár, amit kiírnak, az valójában csak a javasolt összeg, akkor tudom, hogy az a szerző ismeri a várost, különben honnan is tudhatná ezt? Mindezeknek pedig anélkül is utánanézhetünk, hogy kimozdulnánk a fotelünkből.

Kultúra

Azt se felejtsük el, hogy az ember a saját lakhelyét másképp tapasztalja meg, mintha turista lenne. Egy New York-i nem lebzselne a Szabadság-szobornál, ahogy a budapestiek se a turistaközpontoknál, a vár vagy a Halászbástya környékén töltik a hétvégéiket.
Azon is érdemes elgondolkozni, hogy még ha valaki turistaként is érkezik egy országba, nem biztos, hogy azok a dolgok ragadják meg, amiket általánosan abban a térségben a legjellegzetesebbnek tartanak. Például egy amerikai fiatalnak, ami nálunk újdonság volt, az a vonat (mert még nem ült vonaton), és az, hogy pipacsok nőnek a sínek között. Nekem sosem jutna eszembe, hogy amit egy amerikai nálunk érdekesnek talál, az a pipacs, de ez is mutatja, hogy ami a helyieknek teljesen mindennapos, az egy külföldinek szokatlan. Érdemesebb ilyen kisebb, egyéni részleteket találni, mint a pipacs, amire a nézőpontkarakterünk felfigyelhet, mint hogy kizárólag az elcsépelt, agyonreklámozott jellegzetességeket használjuk, mint mondjuk nálunk a Parlament meg a gulyás. Szerintem sok magyar felhúzná a szemöldökét, ha egy amerikai által írt, Magyarországon játszódó regény matyó hímzéssel és gémeskúttal lenne tele, tehát más népek kultúráját is próbáljuk meg a mindennapi valóságnak megfelelően ábrázolni.
Mellesleg pedig az emberek ábrázolásánál is kerüljük a sztereotípiákat (pl. matekzseni ázsiai, aki folyton rizst eszik, és animéket néz).

Tehát tudnunk kell, hogy a nézőpontkarakterünk része annak a kultúrának, abban nőtt fel, vagy nemrég érkezett. Ha ott él, akkor azok a dolgok, amik neked, az írónak furcsának tűnhetnek, neki teljesen mindennaposak, tehát az olvasók kedvéért be lehet tenni érdekességeket, de  ezeken a karakterünk nem lepődhet meg. (Egyszerűen szólva, a szereplőnk kulturális hátterét vegyük alapul, és ne a sajátunkat.) Ha a karakterünk turista vagy most költözött oda, akkor az ő benyomásai közelebb állhatnak a miénkhez, tehát nyugodtan rácsodálkozhat az új környezetére.
Ami a kulturális vonatkozásokat illeti, az útikönyvek kezdetnek jók lehetnek, hogy megismerjük az alapvető tudnivalókat az országgal kapcsolatban, de hogy továbblépjünk ezen a gulyás-matyó hímzés szinten, mélyebbre kell ásnunk. Ha mi nem jártunk még arrafelé, akkor legegyszerűbb, ha keresünk valakit, aki ott él, vagy hosszabb időt töltött ott, és kifaggatjuk. A másik lehetőség, hogy a neten keresünk oldalakat, fórumokat, blogokat, videoblogokat, ahol az emberek mesélnek a saját tapasztalataikról. Például rengetegen, akik külföldre költöznek, szívesen osztják meg nyilvánosan is a benyomásaikat az új lakóhelyükről, és ezekből a beszámolókból valószínűleg sokkal érdekesebb és hitelesebb információkhoz juthatunk, mint az útikönyvekből. Itt is érdemesebb a kevésbé ismert dolgokat gyűjtögetni. Például ha Olaszországban lattét kérsz (ami máshol ugye tejeskávé), akkor kapsz egy bögre meleg tejet; ha a pultnál fogyasztod, úgy valahol olcsóbb a kávé, mintha asztalnál innád; az olaszok csak a reggelihez rendelnek cappuccinót.
Ismét csak az itt a lényeg, hogy amikor egy másik országról írsz, akkor el tudd hitetni az olvasóval, hogy te jártál arra, valóban ismered azt a kultúrát, és bennfentes információkkal rendelkezel róla. Ha csak az útikönyvekből tájékozódsz, csak felületes kutatómunkát végzel, akkor a leírásaid túlságosan általánosak, „útikönyvesek” lesznek, és az olvasó számára megtörik azt az illúziót, hogy ő a történet által első kézből tapasztalhat meg egy kultúrát.

A másik dolog, amire figyeljünk oda, hogy lehetőleg ne hemzsegjen a szövegünk a tévedésektől. Biztos elő fog fordulni egy-kettő, de törekedjünk rá, hogy minél kevesebb legyen. Ha valamiben nem vagyunk biztosak, nézzünk utána. Vannak olyan tévedések, amiket a magyar olvasók nagy része nem fog kiszúrni, például, ha azt írjuk, hogy Ausztriában is 18 éves kortól lehet szavazni, de vannak olyan bakik, amik azért feltűnnek. Konkrét szövegben láttam olyat, hogy Párizsban a szereplők szalámit meg rakott krumplit ettek, ami azért már első olvasásra is sántít.

Környezet

Most térjünk át a helyszín leírására. Az egyértelmű, hogy ha szeretnénk leírni a Picadilly Circust (Google utcakép erősen ajánlott), akkor tudnunk kell, hogyan néz ki, azt nem lehet egyszerűen kitalálni. Ha azt írjuk, hogy Manchester fő vásárlóutcáját így meg így hívják, és ilyen meg ilyen üzletek vannak arra, akkor tényleg legyen ott az az utca. Létező helyekről ne írjunk valótlanságokat, de például ha Londonban a szereplőink végigmennek az Ivy Streeten, közben meg a városban nincs ilyen mellékutca, vagy kitalálunk egy nem létező butikot, az senkit nem fog zavarni. Nyugodtan helyezhetjük a cselekményt kitalált faluba, kisvárosba is. Ilyenkor sokkal nagyobb szabadságunk van, de azért nézzünk meg, hogy azon a környéken hogyan néznek ki a kisvárosok, milyen az építkezés stb.

Ha természeti helyszínekről van szó, erdőről, tengerpartról, hegyvidékről, azt szintén elég rugalmasan lehet kezelni. Az angol tengerpartra valószínűleg senki nem fog pálmafákat rakni, de azon túl viszonylag szabadon eldönthetjük, hogy a történetben szereplő partszakaszunkat hogyan írjuk le (azért egy mediterrán tengerpart mediterrán tengerpartnak nézzen ki, a balti pedig baltinak).
Ez egy szubjektív dolog, lehet, hogy valaki nagyon jó leírásokat alkot elképzelt helyszínekről is, de én magamnál azt tapasztaltam, hogy saját kútfőből nem igazán tudok érdekes helyszíneket kitalálni. Sokkal jobban járok, ha a Google térképen kiválasztok egy konkrét, létező helyet. Általában sokkal jobb részleteket találok így.
Én sem vagyok egy nagy botanikus, ha valaki vörösfenyőt rak egy olyan területre, ahol az soha nem élt meg, nem tűnik fel a baki, de azért óriási tévedéseket ne ejtsünk ezen a téren sem. Olvastam már olyat, hogy franciaországi kertben orchidea nyílt a tulipán meg az árvácska között, mellesleg pedig ezek különböző hónapokban is virágoznak. Ha a szereplőnk kirándulni megy az erdőbe, nem muszáj megemlítenünk az ott élő állat- és növényfajokat, de ha megtesszük, nézzük meg, hogy valóban előfordulnak-e arrafelé.


Lehet, hogy mindez első hallásra sok munkának tűnik, és való igaz, ha egy távoli, számunkra kevésbé ismert országba helyezzük a cselekményt, az több utánajárást igényel. De ez még mindig nem jelent óriási mennyiségű kutatómunkát, bizonyosan kevesebbet, mintha egy egész fantasy birodalmat kellene kidolgoznunk, vagy egy történelmi korszakról írnánk. Ha találunk néhány érdekességet a helyszínünkről, a lakosairól, kultúrájáról, az elég. Az interneten pedig könnyen kereshetünk képeket bármiről. Nincs értelme annak se, hogy túlzásba vigyük a kutatást, és ha több időt töltünk háttér-információk keresésével, mint írással, akkor valószínűleg túlzásba visszük.
Biztos van annak valami oka, ha valaki egy ismeretlen környezetbe helyezi a regényét, valamiért érdekesnek találta, látott benne fantáziát. Ezt pedig érdemes kihasználni, úgy felfogni, mint egy lehetőséget, hogy az író – és általa az olvasó is – új dolgokat tanuljon a világról.


0 comments:

Megjegyzés küldése