5 + 5 tipp bétáknak és véleményt kérő íróknak

, , 4 comments
Először is, ki is az a bétaolvasó? A béta (akit úgy is hívnak, hogy előolvasó vagy tesztolvasó) egy olyan személy, aki átnézi az irományunkat, véleményezi, rámutat a nyelvtani, stilisztikai, logikai, dramaturgiai,  karakterábrázolásbeli stb. hibákra. Persze nem minden béta foglalkozik mindegyikkel, valaki leginkább a nyelvtant, a stílust, esetleg még a logikát nézi. Valakinek nem erőssége a nyelvtan, ezért inkább az összhatást, a történetet és a karaktereket véleményezi. Ez persze attól is függ, hogy az adott író mit kér.
A béta általában lelkes amatőr, aki teljesen ingyen olvassa el és véleményezi a kéziratot. Ha valaki többször bétáztatott, úgy illik, hogy előbb-utóbb maga is vállaljon bétázást másoknak.  Ha az író és a béta szimpatikus egymásnak, gyakran előfordul, hogy társulnak, és később rendszeresen egymással véleményeztetik az új írásaikat.

Miért jó bétáztatni: Lehet, hogy még kezdők vagyunk, és fogalmunk nincs, hogy amit írunk, az jó-e, egyáltalán milyen területeken kellene fejlődnünk. Egy tapasztalt béta segíthet nekünk ebben, még konkrét írástechnikai tanácsokat is adhat.
Ha már nem vagyunk kezdők, a béta akkor is rengeteget segíthet, mert lehet, hogy az alapokkal már nincsen gondunk, de vannak dolgok, amiket az író sokkal nehezebben vesz észre a saját szövegével kapcsolatban, mint egy külső szemlélő.

Miért jó bétázni: Bétázás közben kritikusabban viszonyulunk a szöveghez, ami megtanít minket arra, hogy ne csak olvassuk, hanem elemezzük is. Ezt a kritikai gondolkodást aztán felhasználhatjuk a saját írásainknál is. Más szövegében olykor könnyebben észrevesszük a hibákat, mint a sajátunkban. De ha már egy problémát tudatosítottunk, kisebb a valószínűsége, hogy magunk is elkövetjük.

Tanácsok bétát kereső íróknak

Tájékoztatni és kérni ér

Mindig jót mosolygok, ha ehhez hasonló bétakérésekkel találkozom: „Tegnap este befejeztem egy történetet. Egy lányról szól. Kinek van kedve elolvasni?”
Lehet, hogy ez egy nagyon szuper írás, csak éppen az nem derül ki belőle, hogy mi ez (novella, regény, blogregény stb.), milyen hosszú, milyen zsánerbe tartozik, és miről szól. Sokkal nehezebben fogunk előolvasókat találni, ha még az alapvető paramétereket sem áruljuk el a művünkről.
Mondjuk el, hogy milyen hosszú az írás, mert lehet, hogy a béta jelenleg maximum egy novellát tud csak elvállalni, akkor meg feleslegesen küldjük el neki a regényünket, ha úgysem lesz ideje elolvasni.
Legalább a leírásunkból derüljön ki, hogy milyen zsánerről is van szó. Magunknak is ártunk azzal, ha az előolvasók nem tudják, mit is vállalnak el, mert esetleg a történetünk nagyon távol áll az ő ízlésüktől, így nem tudnak róla elfogulatlanul nyilatkozni.
Emellett pár mondatban foglaljuk össze a történetünket, használhatjuk hozzá a fülszöveg sablont is: (világ)+főszereplő+probléma+tét+akadály
Végezetül pedig  mondjuk el a bétának, hogy mit várnánk tőle, és kérdezzük meg, ő egyáltalán mit vállalna. Ha az az előolvasó nem szívesen javít nyelvtant, akkor arra keressünk mást. Ha valaki kimondottan a nyelvtanban tud segíteni, de a történetbe nem szívesen szól bele, ne erőltessük.

Mielőtt továbbküldöd a szöveged, olvasd át és javítsd ki

A béta nem azért van, hogy rámutasson olyan hibákra, amiket te is látsz, és kijavítsa mindazt, amit te magad is ki tudnál javítani. Egyrészről ne másokkal végeztessük el a mi munkánkat. Másrészről pedig ha a béta figyelmét az köti le, hogy minden második mondat értelmetlen vagy elírást tartalmaz, akkor kevésbé tud odafigyelni a történetre. Főleg, ha a béta még bele is szerkeszt a szövegbe, nagyon nehéz egyszerre javítani ezeket a hibákat, de közben elvonatkoztatni az összes nyelvtani és fogalmazásbeli problémától, és ezektől függetlenül értékelni a történetet.
Ne pazaroljuk se a magunk, se a másik idejét. Ezért azt javaslom, hogy bétáztatás előtt mindent, amit csak magadtól tudsz, javíts ki. Ebbe beletartozik a nyelvtan és a stílus, de ugyanúgy például a logikai problémák, hiányzó információk, amik nélkül zavarossá válik a történet, hiányzó leírás, dramaturgiai gondok stb. Ha mindezt elvégezted, akkor már az előolvasó is egy reális képet kap arról, hogy mire vagy képes, ténylegesen mik az erősségeid és gyengeségeid. És te is azokról a dolgokról kapsz visszajelzést, amikben valóban tudnál még fejlődni.

Ne várd, hogy egyetlen negatív kritikát sem fogsz kapni

Sajnos többektől is hallottam már, hogy azért vállalnak kevesebb bétázást, vagy azért hagytak fel vele, mert ha leírták az őszinte véleményüket, az írók megsértődtek. Olyannyira, hogy néha vitába is torkollt a dolog.
A legtöbb béta nem rosszindulatból vagy irigységből kritizálja mások művét, hanem valóban segíteni akar. Lehet, hogy valakinek kevesebb a pedagógiai érzéke vagy keresetlenebb a stílusa, de nem hiszem, hogy csak azért vállalkozik arra, hogy ingyen és bérmentve elolvassa mások műveit, hogy aztán összetörhesse az álmaikat.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy minden negatív vélemény jogos, vagy mindegyiket meg kell fogadni. Nem az a baj, ha valaki felülvizsgálja a kritikát, hanem ha az író bármilyen negatív véleményt kap, akár jogos, akár nem, akár tapintatosan közli a béta, akár nem, rögön megbántódik.
Ezek a szerzők valójában nem objektív elemzést várnak, hanem pozitív visszajelzést. Nekik azt javasolnám, inkább ne bétáztassanak idegenekkel. Persze mindenki abban reménykedik, hogy agyondicsérik majd a művét, de mielőtt nyilvános csoportokban vagy fórumokon kezdesz előolvasókat keresni, kérdezd meg magadtól, hogy ha többségében negatív visszajelzéseket kapsz, azt is fel tudod-e majd dolgozni. Ha nem, azzal sincs baj, de akkor inkább bétáztassál ismerősökkel, barátokkal, rokonokkal, akiknek a véleményét könnyebben elfogadod.
(Azért azt se felejtsük el, hogy ha valaki publikált szerző akar lenni, és nehezen fogadja a kritikát négyszemközt egy előolvasótól, hogy fogja kezelni, amikor majd a kiadott könyvét kritizálják nyilvánosan?)

Nem kell minden tanácsot megfogadni

Az előző pontban arról írtam, hogy próbáljuk elfogadni a negatív kritikát is, de ez nem azt jelenti, hogy meg is kell fogadni mindent, amit a béták írnak. Ha elolvasod a cikk bétáknak szóló részét, ott éppen arról van szó, hogy mennyire nehéz objektíven véleményt mondani valamiről. Nem biztos, hogy amire a béta azt mondja, hogy rossz, az úgy is van.
Ha valami a béta szerint nem jó, gondolkozz el rajta, de ha ezután sem értesz vele egyet, nem kötelező rá hallgatni. Ezért is fontos, hogy lehetőleg több embertől kérjünk véleményt. Ha 4-ből csak egyvalakit zavar a dolog, akkor menj a saját fejed után. De ha 4-ből 3-nak nem tetszik, érdemes kijavítani.
A bétázás arra jó, hogy lásd, a szöveg milyen vonatkozásban nem működik. Az előolvasó rámutathat, hogy a történet hol lassul be, hol unalmas, hol zavaros, hol hiteltelen stb. A problémák felismerésében tudnak segíteni, de az ötleteik, hogy azokat hogyan kéne megoldani, szinte mindig tévesek. A tapasztalt béta eleve nem is próbálja megmondani, hogyan írd át a történetet.
Lehetetlen mindenkinek megfelelni, és még a legtökéletesebben megírt műben is találnak az emberek olyan dolgokat, amik nekik nem tetszenek. Ha egy sikeres író megfogadná az összes kritikát, amit csak kap a könyvéről, és azoknak megfelelően próbálná megírni a következőt, a végeredmény garantáltan katasztrófa lenne. Tanuld meg felismerni a hibáidat és azokat a területeket, ahol még esetleg fejlődnöd kéne. De ismerd fel azt is, amiben jó vagy, mi az, amitől az írásaid egyediek, és bárki bármit is mond, ne irtsd ki a műveidből az egyéniséget.

Ha valaki vette a fáradságot, hogy elolvassa és véleményezze az írásodat, köszönd meg

Eléggé magától értetődő dolognak tűnik, de amikor régebben bétáztam, az emberek harmadától semmilyen válaszreakciót nem kaptam, miután elküldtem nekik az elemzésemet. Arra is lehetne gondolni, hogy biztos kritizáltam valamit, és az illető megsértődött, ezért nem írt vissza, de nem. Valamikor kimondottan dicsértem a szerzőt, és ennek ellenére nem jelzett vissza semmit. És ilyenkor az ember elgondolkozik, hogy ő eltöltött több órát a regény olvasásával, és azzal, hogy egy értelmes, hasznos véleményt adjon, az író pedig nem szánja rá azt az egy percet, hogy visszaírjon neki egy sort. És ilyenkor már az is felmerül, hogy egyáltalán kíváncsi a másik véleményére? Egyáltalán a saját kézirata érdekli annyira, hogy elgondolkozzon a rá érkezett kritikákon? A béta pedig arra a következtetésre juthat, hogy feleslegesen dolgozott, és annak az embernek nem vállal többé előolvasást.
Ha bétáztatsz valakivel, még ha nem is értesz egyet azzal, amit a kritikájában ír, akkor is köszönd meg neki, hogy rászánta az idejét. Azzal sincs semmi gond, ha visszakérdezel, sőt, én azt javasolnám, ha van a kritikának olyan pontja, ami homályos, kérdezz rá (persze nem támadóan), hogy miért találta azt a rész unalmasnak, mi nem tetszett neki a főszereplőben. Szerintem a legtöbb béta nagyon szívesen válaszol további kérdésekre is, még értékelni is fogja, hogy kikéred a véleményét.



Tanácsok bétáknak

Ne fogalmazz végletesen 

Még ha az a szöveg történetesen a legeslegrosszabb is volt, amit valaha olvastál, és a végére már úgy érezted, hogy vér szivárog a füledből, lehetőleg ezt így ne közöld a szerzővel.
Le lehet írni, hogy mi nem tetszett benne, milyen részekkel volt problémád, de lehetőleg ne mondd azt neki, hogy ő egy rossz író, hogy tehetségtelen, hogy abba kellene hagyni az írást, mert ez nem neki való.
Egyrészt nem biztos, hogy tudod, az illető hány éves, egyáltalán hány éve ír. Teljesen más, ha a szerző 16, teljesen más, ha 20, de még csak most kezdett el komolyan írni, és teljesen más, ha 35, és ír már 18 éve.  Nekem is volt olyan élményem, hogy elolvastam egy kéziratot, ami ugyan ötletes volt, de tele technikai problémákkal, összességében nem voltam oda érte. Aztán megtudtam, hogy egy 17 éves írta, és akkor már el voltam ájulva, hogy mennyire ügyes.
Persze nem interjúvolhatunk meg előre minden szerzőt, akinek bétázunk (lehet, az író nem is akarja, hogy tudjuk a korát), de ezért néha gondolj bele, hogy akinek elmondod a véleményed, az lehet egy fiatal, akinek ez az első próbálkozása. Lehetőleg ne törd le a lelkesedését azzal, hogy kijelented, jobb, ha nem is ír többet, mert ez a szövege borzasztó. A bétázás lényege a konstruktív kritika.

Ne hidd magad tévedhetetlennek

Még ha a béta abszolút segítő szándékkal is véleményez, akkor is előfordulhat, hogy rossz tanácsot ad. Most hagyjuk figyelmen kívül, hogy mi van akkor, ha valaki egy konkrét történetet vagy karaktert kritizál, hanem vegyük azt, amikor valaki általános tanácsokat ad az írással kapcsolatban.
Például hallottam olyan javaslatot, hogy a legjobb, ha az író egyáltalán nem írja le, hogy néz ki a főszereplő, mert így mindenki olyannak képzelheti el, amilyennek csak akarja. Nyilvánvaló, hogy általában ez nem jó stratégia, de más színezete van a dolognak, ha az illető úgy írja ezt, hogy „szerintem”, „úgy hallottam”, „én ezt így csinálom”. Lehet, hogy a kritikus téved, de legalább nem próbálja ráerőltetni az elgondolását másikra, pusztán csak elmondja a véleményét, aztán a másik vagy megfogadja, vagy nem.
De előfordul olyan is, amikor a kritikus teljes tévedésben van valamivel kapcsolatban, de a véleményét úgy adja elő, hogy ez a szabály, ezt mindenkinek így kell csinálnia, ha valaki nem így tesz, az hiba. És ez sokkal veszélyesebb, mintha valaki egy adott műben kritizálja mondjuk a főszereplőt, mert ha valaki már belemegy technikai dolgokba, és szabályokra hivatkozik, akkor az írók fejébe olyan tévedéseket ültet el, ami aztán összes további művére hatással lesznek.
Egyszer mondtam valamit a dramaturgiával kapcsolatban, mire megjelent valaki, hogy nem úgy van, és hivatkozott egy írástechnikai könyvre, hogy annak alapján, amit én állítok, az tévedés. Kiderült, hogy az illető azt se értelmezte megfelelően, amit én írtam, és azt a könyvet se, amire hivatkozott.
Ezzel a példával nem azt akartam bebizonyítani, hogy én tévedhetetlen lennék, hanem hogy elképzelhető az is, hogy valaki nem a vakvilágból veszi a teóriáit, komolyan utánaolvasott, csak félreértette a leírtakat. Valamikor pedig megérti a szabályt, de olyan mereven ragaszkodik hozzá, hogy azt a gyakorlatban mások művére nem tudja alkalmazni, és ezért a szöveget hibáztatja. Van olyan eset is, amikor valaki a saját ízlését és a saját írói gyakorlatát próbálja általános érvényűként elfogadtatni.
Nem bűn az, ha valaki téved, tévedhet az író is, a béta is. De ne próbáljuk a saját elképzeléseinket úgy beállítani, mintha az szentírás lenne. Csak úgy lehet fejlődni, ha valaki képes felülvizsgálni a nézeteit.

Vizsgáld meg a saját előítéleteidet

Van olyan, hogy az ember utál valamilyen zsánert. Például valaki utálja a horrort, már néhány oldal után kiveri tőle a víz. Jó ötlet neki horrort bétáznia? Nem az ő hibája, hogy nem szereti a zsánert, de valószínűleg ezt ő is tudja magáról, és nem fog ilyen regényeket véleményezni, mert tisztában van vele, hogy az ítélete nem lesz objektív, akármilyen remekműről is van szó, neki nem fog tetszeni.
Ezeket a helyzeteket viszonylag könnyű elkerülni, egyszerűen nem vállalunk olyan műveket, amiről már előre látjuk, hogy nagyon nem a mi világunk. De mi van, ha olvasás közben akadunk valamilyen olyan elemre, ami a mi ízlésünkkel ellentétes? Például valaki nem szereti az E/1-ben vagy E/3-ban íródott regényeket, valaki nem szereti a több nézőpontkaraktert vagy megbízhatatlan narrátorokat, a szarkasztikus narrátorokat vagy a keményebb női főhősöket.
Mindenkinek joga van szeretni vagy nem szeretni azt, amit csak akar, de ha már bétázunk valakinek, valamennyire el kell tudnunk választani az „ez hibá”-t az „én ezt nem szeretem”-től. Azzal nem teszünk szívességet a szerzőnek, ha aszerint kritizáljuk, hogy mi az a történetében, ami konkrétan a mi ízlésünknek megfelel.
Találkoztam olyannal, hogy a béta azért szólt le valamit, mert nem volt happy end a vége. Nem azon az alapon, mert ahhoz a történethez nem illet az a befejezés, egyszerűen a béta nem szerette a szomorú végű történeteket. Ilyenkor mondhatjuk azt, hogy „ez a dolog nekem kevésbé tetszett, de ez az én személyes ízlésem”. De a személyes véleményünket ne próbáljuk objektív kritikának beállítani, ne állítsuk arról a dologról, hogy hiba, és ki kellene javítani.

Aszerint nézd a szöveget, hogy az mit szeretne elérni, az írónak mi volt a célja vele, és ne aszerint, te milyennek szeretnéd

Ez az egyik legnehezebben betartható dolog, mert ez nem csak azt jelenti, hogy félre kell raknunk a személyes előítéleteinket, hanem hogy még egy olyan objektív kritériumrendszert sem igazán lehet felállítani, ami alapján biztonsággal meg tudnánk mondani, hogy valami jó, vagy nem. Erre lehet persze azt mondani, hogy ha jól van megírva, akkor az egy jó mű, csakhogy az, hogy mi számít jónak, zsánerenként és korcsoportonként változhat.
Mondok egy példát, egy kritikus, aki egyébként felnőtt fantasyt szokott olvasni, írt egy ifjúsági fantasy könyvről, amivel kapcsolatban azt hozta fel negatívumnak, hogy túl sok benne a romantika. Jogos-e az észrevétel? A kritikus egy felnőtt férfi, aki elsősorban felnőtt férfiakat megcélzó epikus, dark és hősfantasykat szokott  olvasni és értékelni, és ezen értékrendszer felől közelít meg egy olyan regényt, amit fiatal lányoknak írtak. Csodálkozunk-e, hogy nem tetszett neki?
Ez nem azt jelenti, hogy a kritikus szempontrendszere hibás, csak hogy nem lehet válogatás nélkül minden könyvre egyformán alkalmazni. Gyakran látni azt, hogy azért nyilatkoznak valamiről negatívan, mert a szépirodalom felől ítélik meg a szórakoztató irodalmat, az epikus fantasy felől a romantikus vagy ifjúsági fantasyt, a hard sci-fi felől a könnyedebb űroperát stb.
Igen, lehet, hogy abban az ifjúsági regényben felszínesebb a világépítés, mint A Gyűrűk Urában, és lehet, hogy naivabb, mint a Trónok harca, és lehet, hogy arányaiban több benne a romantika, de szegény író nem is próbált epikus fantasyt írni, akkor miért azt kérik számon rajta ahelyett, hogy azt vizsgálnák, a saját célkitűzését sikerült-e elérnie?
Persze egy bétától nem lehet azt elvárni, hogy ismerje a különböző zsánereket, az ezekhez tartozó célcsoportokat, a célkorosztályokat stb. De fontos felismerni azt, hogy ha valami nekünk nem tetszik, az nem biztos, hogy a szöveg hibája, lehet, hogy egyszerűen nem mi vagyunk a célközönség. Ha például azt hittük, hogy egy szépirodalmi regényt kapunk, és helyette érkezett egy könnyed romantikus történet, akkor nem biztos, hogy rögtön szét kell cincálni, hogy az mennyire rossz. Lehet az bármilyen jól felépített, szellemes, fordulatos, egyszóval bármilyen remek romantikus regény, ha szépirodalmi szempontoknak próbáljuk megfeleltetni, biztos, hogy alulmarad.
Egyszerűen szólva, ha sertéssültet raknak elénk, akkor azt sertéssültként értékeljük, ne kérjük rajta számon, hogy az miért nem marhabélszín.

Ne felejts el dicsérni is

Aki tudatosan bétázik, az máshogy olvas, amikor csak kedvtelésből vesz le egy könyvet a polcról, és máshogy, amikor tudja, hogy arról a műről majd véleményt is kell mondania. Ilyenkor sokak agya átáll kritikus módra, olvasás közben egyre csak gyűjtik a problémákat, és végül átnyújtanak az írónak egy szép hosszú listát mindarról, ami a szövegében rossz. Ennek a hátterében nem rosszindulat van, és nem is feltétlenül jelenti azt, hogy a bétának tényleg nem tetszett a mű, lehet, hogy valójában kedvelte.
Régen én is úgy gondoltam, hogy jobban hasznára válok az írónak, ha inkább a problémákra koncentrálok, nem arra, ami a regényében jó volt, hisz így tud fejlődni. Aztán ezzel kapcsolatban olvastam egy nagyon jó tanácsot, aminek az volt a lényege, hogy a szerzők egy része jobban tisztában van azzal, hogy mi az, amit rosszul csinál, mint azzal, amit jól csinál.
Egyrészt ha a szöveg egy bizonyos része működik, az nem azt jelenti, hogy az író összes további művében is működni fog. Lehet, hogy most próbálta ki először, lehet, hogy még csak kísérletezik vele, nem is biztos benne, jó-e az úgy. Ilyenkor fontos a pozitív megerősítés. 
Nem csak azért fontos dicsérni is a kéziratot, hogy pozitívak legyünk, és ne törjük le az író lelkesedését, hanem mert valójában ezáltal tudunk egy objektív, kiegyensúlyozott véleményt adni az írónak.




4 megjegyzés:

  1. hű hát ez ilyen vak vezet világtalant írás... jobb lenne, hogyha aki írni akar a mostanában indult mentorprogramot választaná (ingyenes, több író és költő teljesen térítésmentesen lesz a mentora írni vágyóknak), vagy valamiféle kreatív írás "tanfolyamot", de olyan emberekkel, akik TÉNYLEG írók. nem kell szépirodalmat írni, de ahhoz is kell nagyon sok szépirodalmat olvasni, hogy az ember valami izgalmas, populáris regényt hozzon össze, és ehhez is sok sok tudás kell. persze otthon, magunknak is lehet, ahhoz nem kell semmi. de ettől még senki nem lesz író. és persze írni jó. nade bétázás? az irodalom nem számfejtő program, aminek van bétája :D az író pedig nem úgy ír, hogy minden mondat után megkérdezi az olvasót, hogy tetszett-e neki? szegény dosztojevszkij sose végzett volna... tanuljatok emberek, tanuljatok olyanoktól, akik tudnak is valamit :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A bétázásnál tényleg előfordulhatnak vak vezet világtalant szituációk, de ha valaki talál egy nagyon jó bétát, az valóban rengeteget tud segíteni. De ha a béta nem különösebben ért hozzá, akkor is meg lehet kérdezni tőle, hogy mennyire volt számára gördülékeny a szöveg, izgalmasnak találta-e stb. Egy tapasztaltabb írónak már nem is a technikai tanácsok kellenek, hanem az egyszerű olvasói reakciók.
      Azzal együtt valóban figyelembe kell venni, hogy a béták amatőrök, és egy bizonyos szinten túl már tényleg ajánlott elmenni az írónak egy tanfolyamra, ha fejlődni szeretne.
      Dosztojevszkijjel kapcsolatban pedig lehet, hogy neki is volt bétája, csak akkoriban nem így hívták. :) Nem új gyakorlat az, hogy a szerzők megmutatják a készülő regényüket egy másik írónak, a barátaiknak, házastársuknak...

      Törlés
  2. A bétázás szerintem kicsit olyan, mint a tesztvetítés a filmszakmában. Ott sem a szakmabeliek véleményére kíváncsiak a film készítői, hanem arra, hogy a célközönségnek, az "utca emberének" hogyan tetszik. Ezért egyáltalán nem gond, ha a bétaolvasó "hozzánemértő". Az írásunk reménybeli majdani olvasói sem lesznek azok. Mégis el fogják tudni dönteni, hogy a szöveg, illetve annak egyes elemei tetszenek-e nekik, vagy sem. Persze a szakembertől kapott konstruktív értékelés is nagyon fontos, de a hétköznapi előolvasók reakcióiból is sokat profitálhatunk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosan. Ha kiadnak egy regényt, azt sem csak a kritikusok meg a szerkesztők olvassák, úgyhogy fontos a mezei olvasók visszajelzése is. Viszont az, hogy lebétáztattuk egy tucat emberrel, és mindegyiknek tetszett, még nem biztosíték arra, hogy az a mű valóban kiadható.

      Törlés