Hogyan írjunk fantasy regényt? 1. Világépítés

, , 3 comments
A kétrészes fantasy zsánerrel foglakozó cikkemben leginkább a világépítéssel foglalkozom, pontosabban a földrajzzal, a kitalált társadalmakkal és a mágia rendszerekkel. Végül pedig néhány általános tanácsot is adok az információadagolással kapcsolatban.
Mindehhez főként Brandon Sanderson 2012-ben elhangzott előadássorozatát veszem alapul. Brandon Sandersonról annyit kell tudni, hogy ő az egyik legsikeresebb fantasy író Amerikában. Legismertebb sorozatát, a Ködszerzetet magyarul is kiadták. Emellett főiskolán tanít kreatív írást, és három másik írótársával együtt a Writing Excuses podcast készítője. Főiskolai kurzusaiból több szemeszter is megtalálható a YouTube-on, és tényleg érdemes őket megnézegetni, elsősorban fantasy íróknak, de persze mindenki másnak is, mert praktikus és követhető órákat tart, amelyek nagyon jól lefedik a kreatív írás alapjait.
Egyébként a kurzus mind a fantasy, mind a sci-fi műfajával foglalkozik, de mivel Sanderson fantasyt ír, 90%-ban arról beszél. Azért gyakran kitér arra is, amit elmond, azt hogyan lehet alkalmazni a sci-fi esetében. Ennek megfelelően ebben a posztban is inkább a fantasy lesz túlsúlyban, de remélhetőleg mások is találnak benne hasznos információkat.

Sanderson a világépítés kapcsán három kategóriát különít el: a helyszínt, a kultúrát és a mágiát (sci-fi-ben ez a technika). Most az első  kettővel fogok foglalkozni, a mágia rendszerekkel pedig majd a cikk második részében.

Háttérvilág

A világépítés fontos része egy jó fantasy történetnek, ám az olyan regény, amiben a karakterek és a történet remek, de a háttérvilág kidolgozása gyenge, még mindig sokkal jobb, mintha világépítés az utóbbi kettő rovására zajlana. Viszont a háttérvilág az, ami meghatározza a fantasy és a sci-fi műfaját, tehát nem szabad elhanyagolni azt sem.
Sanderson azt javasolja, hogy tekintsük a háttérvilágra úgy, mint egy karakterre a történetünkben. Vagyis: legyen személyisége, legyen múltja (ne keltse azt az érzetet, hogy a történet előtt nem létezett), legyen hangulata, érzete, legyenek egyéni sajátosságai, legyenek hibái és erősségei. Ez persze nem azt jelenti, hogy rögtön a könyv elején tíz oldalban ismertessük a világunk egész történelmét, de az olvasóban keltsük azt az érzetet, hogy annak az országnak vannak még plusz dimenziói, van múltja, földrajza, gazdasága, törvényei stb.  A hibák és erősségek olyan adottságokat jelentenek, amik az ott élők életét nehezebbé vagy könnyebbé teszik (például egy tengerparti városnak élénk lesz a kereskedelme és vízi hadereje, de egy szárazföldről érkező támadással szemben védtelen lehet).

Földrajz

Számos fantasy regényben találunk térképeket, amik bemutatják, hogy a földrész, ahol a történet játszódik, hogyan is néz ki. Sanderson a partvonalak megrajzolásához azt javasolja, ahhoz, hogy hihetően és természetesen nézzenek ki, válasszunk ki egy kis részt például a Google térképről (mondjuk egy városnak a partvonalát), nagyítsuk fel, és tegyük meg azt az egész kontinens partvonalának. Ugyanis kicsiben is hasonló módon keletkeznek ezek a partvonalak, mint nagyban.
A folyók általában a hegyekből erednek, és a tengerek, óceánok felé haladnak (magasabbtól az alacsonyabb területek felé). Általában inkább egyesülnek, és nem válnak ketté félúton (tehát inkább az ’Y’ formát követik és nem ezt: ’λ’). A folyók általában egyenesen az óceánok felé tartanak, kivéve, ha közben találkoznak valamilyen akadállyal, mely esetben persze ki kell kerülniük azt. Viszont nem fognak párhuzamosan folyni a partvonallal egy hosszabb szakaszon. Ha esetleg több folyó fut egy tóba, akkor a tóból a víz nem több ponton fog kilépni, hanem egy ponton tehát a forma ismét az Y lesz, aminek a találkozási pontja a tó (persze kettőnél több folyó is futhat egyetlen tóba).

Ha még ennél is bonyolultabb elemeket szeretnénk beletenni a történetünkbe, például két holdat, akkor figyelembe kell vennünk, ezek hogyan hatnak majd mondjuk az árapályra. Viszont fantasy esetében bizonyos jelenségeket, amik tudományos alapon nem magyarázhatók, indokolhatunk mágiával. Sci-fi esetében már ezt kevésbé tehetjük meg, ott elvárható, hogy tudományos szempontból is hihető legyen a világépítés. (Például jól hangoznak az olyan bolygók, amiket teljes egészében dzsungel, jég vagy sivatag borít, de ezek létezése kevésbé lehetséges, illetve emberek nem élnének meg rajtuk.)

Hegyek általában ott alakulnak ki, ahol a kőzetlemezek összeütköznek. Ez azt is jelenti, hogy a hegyvonulat egyik oldalán a folyók az egyik lemez felé fognak folyni, a másik oldalán a másik felé. A szárazföldön kialakuló hegyvonulatot a lemezhatár mentén követhetjük akár az óceánon keresztül is, ahol helyenként szigetek vagy vulkánok is keletkezhetnek. Az idősebb röghegységek (középhegységek) általában lankásabbak, legömbölyítettek, a fiatalabb lánchegységeket (magashegységek) pedig éles, csipkézett csúcsok jellemzik.

A sivatagok a térítők közelében alakulnak ki, illetve kialakulhatnak a szárazföld belsejében a hegyláncok árnyékában is: az esőfelhők nem jutnak túl a hegyláncon, így annak másik oldalán sivatag keletkezik.
A másik hiba, amit fantasy szerzők gyakran elkövetnek, hogy a különböző területek közt nem tesznek átmenetet, tehát közvetlenül egymás mellé rakják a sivatagot, az esőerdőt és a hegyvidéket. A magashegységek lábánál lesz egy emelkedő, de lankásabb terület; az esőerdőt nem fogja rögtön sivatag váltani, hanem lesz egy köztes terület.

Ezeken kívül ide tartozik még az időjárás, az évszakok és egyebek, amik különösen fontosak lehetnek, ha nem a Földön játszódik a történet, hanem egy olyan helyszínen, ahol például a nappalok és éjszakák máshogy váltakoznak, gyorsabb vagy lassabb a bolygó forgása, minden életforma szilícium alapú stb. Ám ezeknek mind tudományosan is utána kell néznünk, ha sci-fit írunk. (Fantasy esetében mondhatjuk azt, hogy azért van a világunkban hetente napfogyatkozás, mert egy varázsló megátkozta a királyt, de sci-fi estében ez nem elfogadható magyarázat.)


Nem kötelező térképet rakni a könyvünkbe, de ha feldobja a kiadványt, illetve szükséges, hogy az olvasó nyomon tudja követni a szereplők útját, akkor persze jó, ha van benne. Viszont, még ha végül nem is kerül bele a könyvbe, ha a karakterek sokat utaznak, akkor jó, ha rajzolsz magadnak egy térképet, hogy lásd a távolságokat.
Az utazással kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a lóval sem fog sokkal gyorsabban eljutni a szereplő egyik helyről a másikra, mintha gyalog menne. A ló persze vágtázva gyorsabb, de egy hosszabb utat senki sem fog vágtázva megtenni. Lovon kevésbé fárasztó utazni, nagyobb súlyt elbír, mint egy ember, de jelentősen nem gyorsabb, sőt, a lovaskocsi még lassabban is haladhat, mint egy ember. Ha útközben a szereplőknek van lehetőségük többször lovat váltani, akkor tudnak igazán gyorsan haladni.
Emiatt sem érdemes óriási területen elterülő birodalmakat kitalálni, mert a távolságok nagyon megugranak. Így ha valaki egy Egyesült Államok méretű országgal dolgozik, ha a szereplők gyalog vagy lovaskocsin el akarnak jutni a birodalom egyik végéből a másikba, az hónapokba telhet (például az 19. század elején több mint egy hónap volt eljutni New Yorkból Minneapolisba gőzmozdonnyal).

Települések

Középkori alapokon nyugvó fantasy esetében, ha valaki nagyvárosban játszódó történetet ír, 25.000 fős lakosság már elég nagynak számít, nem kell többszázezres lakosságban gondolkozni. Általában egy város mérete az élelemtől és a higiénés viszonyoktól (például megoldott-e a szennyvízelvezetés, van-e ivóvíz a városban) függ. A mezőgazdaság alapú társadalmakban a város akkora, amekkora távolságot még a földművesek meg tudnak tenni egy nap alatt a földekig meg vissza (ez a 18. századig jellemző volt). Egy régión belül a települések méretei általában exponenciálisan csökkennek, tehát a második legnagyobb város a fele lesz a legnagyobb városnak, a harmadik legnagyobb település pedig a harmada.

Példa egy város kidolgozására

Ha egy tengerparti városról beszélünk, ott általában nem nyitott kikötőt találunk, ami aztán a szárazföld felől védve van esetleg egy fallal, mert akkor az ellenséges hajók egyszerűen behajóznának, és elfoglalnák a várost. A part menti városok gyakran ott alakultak ki, ahol van már egy természetes gát vagy hullámtörő, ami egyrészt megakadályozza, hogy egy csapat hajó egyszerre behajózzon, másrészt csillapítja a kikötőben a hullámzást. Vagy akár ők is építhettek egy falat a tengerbe, illetve lehetnek a part közelében szigetek, ahol egy kisebb erődbe rakhatnak ágyúkat, amik megvédik a kikötőt.
Tehát egy város kialakulásában fontos szempont a terület védhetősége.
Fantasy történet esetében lehetséges, hogy valaki meglévő országokat, városokat vesz modellül, például Sanderson egyik könyvéhez az 1820-as évek Londonjához és Párizsához nyúlt vissza. Szerintem nagyon hasznos, ha nem a semmiből akarjuk felépíteni a világunkat, hanem a történelemkönyvekből merítünk ihletet. Mint a fentebbiekből is kiderül, nagyon sok mindent kell tekintetbe vennünk, hogy egy hihető, működőképes birodalmat mutassunk be. Értem ezt például a világ gazdasági és technikai fejlettségének szintjére. Ha például mi a világunkat a 14. századi Franciaországra vagy 19. századi Angliára alapozzuk, akkor nem fogunk olyanokat írni, hogy a házakban villany van, de közben még gőzgépet használnak a gyárakban. Ebben az esetben csak az adott kort kell ismernünk, és nem kell megtanulnunk mindazokat az elveket, hogy például hogyan alakultak ki a városok, vagy a hadászat hogyan befolyásolja a technika fejlődését.

Nemzetek

A nemzetek kidolgozásánál, amit figyelembe kell vennünk, az a kormányzat, vallás, nemi szerepek, rasszok és a köztük lévő kapcsolatok, viselkedési/erkölcsi normák (tabuk, etika, etikett stb.), nyelv, gazdaság, technológiai, hadászat, családi struktúra stb.
A fenti pontok közül nem lehet egy könyvön vagy sorozaton belül az összest kidolgozni. Egyik könyvben lehet a vallásra fókuszálni, a másikba a nyelvre, de nem kell minden fantasy könyvhöz új nyelveket kitalálni. Érdemes néhány pontot kiemelni, és ahhoz kitalálni érdekes részleteket, azokat kidolgozni mélyebben, a többiről inkább csak általánosságban beszélni.
Amit makro szinten elvégzünk, ugyanúgy megcsinálhatjuk mikro szinten is. Tehát kidolgozzuk általánosságban a nemzetet, és utána kidolgozhatjuk hasonló módszerrel a főhős mikrokörnyezetét, vagyis a várost vagy falut, ahol él (persze egy birodalmon belül a települések sok mindenben megegyeznek, de például egy kereskedőváros máshogy fog működni, mint egy halászfalu). Ezen kívül persze területenként lehetnek eltérések a vallásban, nyelvben, gazdaságban stb. egy birodalmon belül is.
Viszont azoknak az egyedi dolgoknak, amiket kitaláltunk a történethez, kell hogy nyoma legyen már a történet elején. Például, ha a történetünkben érdekes technológiát használnak, arról már ejtsünk szót inkább előbb, mint a könyv közepén.
Sanderson azt javasolja, hogy a világépítésnél vállaljunk kockázatokat, és próbáljunk érdekes világokat kitalálni. Ne helyezzük az összes fantasy történetet sablon középkori faluba.


Mivel rengeteg fantasy történet sorozat formájában kerül kiadásra, Sanderson ad pár tanácsot ezzel kapcsolatban is. (A regénysorozatokról bővebben írtam itt.)
Sorozat esetében érdemes több kisebb utalást vagy ki nem fejtett dolgot elhinteni már az első kötetben. Tehát érdemesebb a világot nagyobbra rajzolni, például megemlíteni egy olyan királyságot, aminek nem lesz szerepe csak a második kötetben, vagy utalni olyan kisebb történelmi eseményekre vagy egy eseményre a karakter múltjából, amit csak később fejtesz ki. De általában jobb, ha ezek a dolgok megmaradnak a háttérben, mert ha fontos részleteket az író nem magyaráz meg, és nem varrja el az első kötet végén, az frusztrálni fogja az olvasókat. Tehát ha az első könyv központi rejtélye az, hogy ki mérgezte meg a királyt, akkor a megoldást nem rakhatjuk a harmadik könyv végére. Legyen az első kötet is kerek történet, az olvasónak ne az legyen az érzése, hogy egy történet van túlnyújtva és feldarabolva három részre. A másik probléma, ha az első kötet csak előkészítés, és az összes fordulatot és érdekesebb történetelemet a második könyvre tartogatod, nagy eséllyel senki sem fog majd addig eljutni. Egy trilógiát ne egy regény mintájára képzelj el, aminek az első kötete a bevezetés, a második a bonyodalom, a harmadik pedig a befejezés, hanem minden kötetnek legyen saját íve, lezárása.


A cikk második része


Forrás: - https://www.youtube.com/watch?v=_SmCSBB0zp8&list=PLA442260A8FC85E5F

3 megjegyzés:

  1. Szia! :)

    "Egy trilógiát ne egy regény mintájára képzelj el, aminek az első kötete a bevezetés, a második a bonyodalom, a harmadik pedig a befejezés, hanem minden kötetnek legyen saját íve, lezárása." Én részben így írom a történetem, de mindegyiknek van saját íve is, amivel a legtöbbet foglalkozik az adott könyv, egy saját probléma, ami a végén megoldódik.(ezt kicsit hülyén írtam le :D) Ezt így lehet?

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Ha jól értem, akkor a te történeted esetében van egy fő probléma, ami végighúzódik az egész sorozaton keresztül, de ezen kívül minden könyvnek van külön egy saját problémája is, ami az adott kötet végén megoldódik. Jól gondolom?
    Ezt abszolút lehet csinálni, és jó stratégia lehet. :)

    Emellett persze egy sorozat valamelyik kötetének vége (az utolsónak azért nem nagyon) lehet függővég is. Az is a lezárás egy formája.

    VálaszTörlés
  3. Igen, köszönöm! :)

    VálaszTörlés