Az egyes szám első személyű elbeszélés

, , 5 comments
Manapság gyakran találkozni olyan művekkel, melyek egyes szám első személyben íródtak, és kezdő szerzők is gyakran választják ezt az nézőpontot, mert sokaknak ez érződik a legtermészetesebbnek.
Néha hallani olyan véleményeket, hogy az E/1 (vagy a jelen idő) kevésbé irodalmi vagy elegáns, mint az E/3, de ennek semmilyen alapja nincsen. Igaz, hogy a múlt idő és az egyes szám harmadik személy számít a klasszikus elbeszélői formának, mivel a múltban ez volt a legelterjedtebb. Azonban számos klasszikust fel tudunk sorolni, melyek E/1-ben íródtak: A nagy Gatsby, Jane Eyre, Közöny, Gulliver utazásai, Ne bántsátok a feketerigót, A szolgálólány meséje.
Semmi értelme rangsort állítani a nézőpontok között. Egy szöveg nem lesz se nem jobb, se nem rosszabb csupán attól, hogy első vagy harmadik személyben íródott. Ettől függetlenül a nézőpont kiválasztása az egyik legelső és legfontosabb döntés, amit az író a történetével kapcsolatban meghoz, ezért érdemes átgondolni és tisztában lenni azzal, hogy melyik nézőpont milyen kreatív lehetőségeket tartogat.

Az E/1 mellett más lehetséges nézőpontok a közeli E/3 (kiválasztunk egy szereplőt, és az ő nézőpontjában maradunk), a mindentudó E/3 (a narrátor mint egy isten „felülről” látja az eseményeket, ugrálhat térben és időben, minden szereplőről tud mindent, belelát a fejükbe) , E/2 (ritkán, de előfordul, például Calvino: Ha egy téli éjszakán egy utazó, McInerney: Fények, nagyváros), T/1 (szintén ritka, például Eugenides: Öngyilkos szüzek, Zamjatyin: Mi).
Ezen kívül természetesen lehet az elbeszélés múlt időben és jelen időben (elméletileg lehetne jövő időben is, de azzal még nem találkoztam). Ebben a cikkben konkrétan az E/1 elbeszélővel fogok foglalkozni és annak típusaival.

Az egyes szám első személyű elbeszélés típusai

E/1 jelen idő: manapság egyre népszerűbb, mert az „éppen most történik” érzete jobban beránthatja az olvasót a történetbe; nem csupán valami elmúltról olvas, ami némiképp nagyobb bizonytalanságban tarthatja a főhős sorsával kapcsolatban is (nem biztos, hogy túléli). Egyes olvasók számára viszont szokatlan lehet.
E/1 múlt idő:  itt el kell döntenünk, hogy múlt időt úgy szeretnénk használni, mintha éppen akkor történtek volna meg a főhőssel az események, vagy a karakter már előre tudja, mi fog történni, mi lesz mindennek a kimenetele, és ezt érzékelteti is. Utóbbira példa „az akkor még nem sejtettem, hogy ezzel megváltozik az egész életem” és az  ehhez hasonló „kiszólások”, vagyis amikor a narrátor olyan információkat oszt meg, amiket csak a későbbi énje tudhat, a történetben szereplő énje nem. Időnként lehet ezt az eszközt használni, de érdemes óvatosan bánni vele, mert ugyan jó horog lehet, de vissza is üthet, csökkentheti a feszültséget. Az írók egy része csak a történet elején helyez el egy-két ilyen előreutalást, aztán teljesen elhagyja, vagy pedig csak a fejezetek végén, illetve elején használja.

E/1 főszereplő: azt a szereplőt választjuk narrátornak, aki leginkább az események sűrűjében van, akinek a legtöbb forog kockán.
E/1 mellékszereplő: nem azt a szereplőt meséli el a történetet, aki köré az események összpontosulnak, hanem valaki más, aki a partvonalról figyeli őt. Általában az írók csak jó okkal választanak ilyen karaktert narrátornak. Például A nagy Gatsbyben a kívülálló narrátornak az volt az előnye, hogy egyrészt író volt, sokkal fejlettebb kifejezési eszközökkel, mint a főhős (vagyis a szerzőnek nagyobb szabadsága volt a stílus tekintetében), másrészt pedig lerombolta volna a Gatsby köré felépített rejtélyes aurát, ha ő meséli a történetet. Másik példa Watson mint narrátor a Sherlock Holmes-történetekben  nyilvánvalóan lehetetlen vállalkozás lett volna az író számára, hogy belehelyezkedjen egy excentrikus zseni tudatába.
Mindentudó E/1: ritka, de előfordul, hogy az E/1 narrátor felveszi a mindentudó E/3 jellemzőit, például belelát a többi szereplő fejébe. Erről ebben a cikkben beszéltem bővebben.

Ezen kívül persze egynél több narrátora is lehet az E/1 elbeszélésű történeteknek, de később kifejtem, hogy miért kell vigyázni a sok nézőpontkarakter szerepeltetésével.

Az E/1 nézőpont előnyei

Az E/1-et sok író azért választja, mert jobban „behúz” a történetbe, hozzáadhat a történet valószerűségéhez, hogy a mesélő maga is része az eseményeknek, valamint azzal, hogy a szereplő közvetlenül szól az olvasóhoz, egy bensőségesebb kapcsolatot alapoz meg. Velem is előfordult, hogy olvastam egy regényt, aminek a végén az idős főszereplő megírja a háborús emlékeit, én pedig gyorsan megnéztem, hogy ki is írta a regényt, mert hirtelen azt hittem, hogy maga az író a főszereplő. Persze tudtam, kevéssé valószínű, hogy a szerző harcolt volna az első világháborúban, mégis összefüggésbe hoztam a regény íróját, aki egy világháborút megjárt katonáról mesél, a főszereplővel, aki könyvet írt a háborús élményeiről. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy a történet E/1-ben íródott.
A történetben megjelenő „én”-t az olvasók időnként azonosítják az íróval. Kiváltképpen akkor, ha a szereplő és az író között vannak hasonlóságok (ha egy huszonéves férfi ír egy gimnazista fiúról, sokan azt fogják képzelni, hogy a saját gyerekkorát írja le; ha egy egyetemi tanár ír egy professzorról, sokan azt hiszik, hogy a saját környezetéről mintázta a szereplőket). Ha egy szerzőt zavar az, hogy esetleg azonosítják majd a főszereplőjével, akkor talán érdemesebb E/3-mal próbálkoznia.

A másik ok, amiért sok kezdő író jobban kedveli az E/1 nézőpontot, mert annál lényegesebb kevesebb az esélye, hogy akaratlanul nézőpontot vált. Ugye, ha megalapoztuk, hogy a történetet közeli E/3-ban meséljük el, akkor nem írhatunk olyat a nézőpontkarakterről, hogy „Anita nem látta, ahogy a bérgyilkos a háta mögé lopózik”. Ha ezt áttesszük E/1-be („nem láttam, ahogy a bérgyilkos mögém lopózott”), egyértelműbb, hogy ha a narrátor nem látta, akkor nem tud róla beszámolni.
A másik gyakori probléma E/3-ban, ha szerző ugrál a különböző karakterek nézőpontja között: „Anita fejben összeállította a másnapi bevásárlólistát. Eközben Károly leült mellé, és magában megállapította, hogy sokkal jobban áll neki a barna haj.” Bármilyen nézőponttal dolgozunk is, általában jeleneten belül nem szokás nézőpontot váltani, ha pedig mégis, akkor se ugráljunk a szereplők feje között. E/3-ban az ilyen hirtelen váltások kevésbé feltűnőek, ha azonban átrakjuk E/1-be: „Fejben összeállítottam a bevásárlólistát. Eközben Károly leült mellém, és magában megállapította, hogy jobban áll nekem a barna haj.”, akkor már egyértelmű, hogy a karakter nem tudósíthat arról, mit gondol egy másik személy.

Több nézőpontkarakter és a narrátor hangja

Természetesen E/1-ben is használhatunk több nézőpontkaraktert, de ebben a nézőpontban a sok szemszög nehézkesebb lehet, mint E/3-ban. Az E/3 elbeszéléseknél nem probléma, ha akár hét különböző nézőpontkaraktert használunk a művünkben, de ez E/1-ben ez nehezebben kivitelezhető. Először is E/3-ban lehet fejezeten belül nézőpontot váltani, E/1-ben viszont nem, de legalábbis ki kell írni, ha váltás történt. Másodszor pedig, és ez lényegesebb ok, ha hét karaktert akarunk E/1 narrátorként szerepeltetni, akkor mindegyik számára egy saját hangot kell kidolgoznunk, ami alapján az olvasó megkülönbözteti őket. (E/3-ban ez kevésbé probléma (kivéve persze a dialógusokban), ha egyébként mindegyiküket felruháztuk egy kidolgozott személyiséggel.) Ez még két nézőpontkarakter esetében is nagy munka. Elképzelhető, ha a nézőpontkaraktereink hasonló környezetben nőttek fel, hasonló a habitusuk és a gondolkodásmódjuk, akkor az ő hangjukban nem lesznek olyan egetverő különbségek. Ám óriási hiba, még ha csak két E/1 narrátorral dolgozik is az író, ha például az egyikük nő, másikuk férfi, egyikük tinédzser, másikuk felnőtt, egyikük városi, másikuk vidéki, és ennek ellenére mindketten ugyanúgy hangoznak. Főként, ha ennyire más a hátterük, muszáj, hogy megkülönböztethető legyen a nézőpontkarakterek hangja. Ez ugyanúgy érvényes az E/3-ra is, de ott, ahogy egy másik cikkben, a Henry James részletnél láttuk, E/3-ban a mű stílusa gyakran az író és a karakter stílusának egyvelege.
A különböző hangok és gondolkodásmód miatt E/1-ben a sok váltás jobban kizökkentheti az olvasót, mint E/3-ban.

Ami az E/1 estében nagyon fontos, az a hang (természetesen nem a beszédhangra gondolok, hanem arra, hogyan fejezi ki magát a narrátor verbálisan). E/3 narrációnál az izgalmas cselekmény megmentheti az írást akkor is, ha a karakterek nem annyira érdekesek, de egy rosszul alkalmazott E/1 narrátor, aki unalmasan mesél, vagy akivel az olvasók nem tudnak kapcsolatot teremteni, tönkreteheti még a legjobb történetet is. Egy olyan karakter, aki bármit képes izgalmasan elmesélni, elkendőzheti az infomációadagolási problémákat is. Találkoztam olyan regénnyel, ami ugyan egy jó jelenettel indít, de a második fejezetre átvált a főhős élettörténetének ismertetésébe. Az amatőr megoldás ellenére azért olvastam tovább, mert az E/1 narrátor volt annyira érdekes, hogy elnézzem neki az egyébként unalmas beszámolót.
E/1-ben a szöveg stílusának teljesen alá kell rendelődnie a narrátornak, az ő személyiségének, nemének, életkorának, származásának, társadalmi helyzetének, iskolázottságának stb. Ezek fogják meghatározni, hogy ő hogyan fejezi ki magát, milyen szavakat, hasonlatokat használ, használ-e tájszavakat, szlenget vagy a munkájához kapcsolódó szakszavakat. Ugye, ebben az esetben ez nem csak a párbeszédekre vonatkozik, hanem a szöveg egészére. E/1-ben nem szerepeltethetünk olyan szavakat az írásunkban, amelyeket a narrátor nem ismer vagy nem használna. A legegyszerűbben úgy lehet elrontani egy művet, ha az elbeszélés stílusa nem illik a szereplőhöz (például egy írástudatlan szolga úgy szólal meg, mint egy nemes, az irodalomprofesszor úgy, mint egy építőmunkás). Habár E/3-ban is hozzá szokták igazítani a stílust a karakterhez egy bizonyos fokig, az rugalmasabb ebből a szempontból.
Ha ellenkező nemű nézőpontkaraktert írunk, mint amilyenek mi vagyunk, nagyon oda kell figyelni, hogy a szereplő hitelesen fejezze ki magát. Például E/3-ban esetleg leírhatjuk, hogy „Gábor nem akart lemenni a pincébe, mert félt a sötéttől”. Mondjuk, ha Gáborunk egy 30 éves rendőr, akkor nagy valószínűséggel E/1-ben azt nem írhatjuk le, hogy „nem mertem lemenni, mert félek a sötéttől”. Sok férfi még gondolatban sem ismerne be ilyesmit, és az érzelmi életükkel is más a kapcsolatuk, tehát amíg női nézőpontkarakterrel írhatunk egyoldalas belső monológot arról, hogy vajon miért mosolygott rá a szomszéd fiú előző nap, a férfiak általában nem foglalkoznak ilyesmivel ennyit.
Ugyanezen okokból E/1-ben nagyon nehéz olyan narrátorral dolgozni, akinek mentális zavara van, autista, beszédzavara van, valamilyen függőségtől szenved (alkohol, drog), és ezért szokatlan vagy eltorzult formában látja a valóságot. Ez a helyzet a kisgyerekekkel is.

Az egyik legérdekesebb lehetőség, ahol hasznát vehetjük az E/1 nézőpontnak, azok az olyan történetek, amiben a narrátor nem megbízható. A megbízhatatlan narrátor szándékosan (hazudik, eltitkol dolgokat) vagy önhibáján kívül (őrült, amnéziás) nem a valóságnak megfelelően meséli el az eseményeket. Megbízhatatlan elbeszélőt találunk például a Lolitában, Zabhegyezőben, Üvöltő szelekben, Amerikai pszichóban, A csavar fordult egyetben stb. Ezek a művek mind E/1-ben íródtak, és sokan úgy határozzák meg a megbízhatatlan narrátort, hogy az az E/1 sajátja. Nem lehetetlen, hogy valaki E/3-ban használjon megbízhatatlan narrátort, ám ami miatt nem javasolják az, hogy az olvasók sokkal inkább elfogadják azt, ha a történetben szereplő karakter hazudik vagy elhallgat részleteket, mintha az E/3 elbeszélője tenné ezt. Az utóbbi esetben az olvasó úgy érezheti, a szerző becsapta őt.

A történet és az elbeszélés idejének távolsága

Át kell gondolnunk azt is, hogy a narrátor milyen viszonyban áll a történettel, amit elbeszél. Ha múlt időben mesél, akkor el kell döntenünk, mekkora az időbeli távolság az elmesélt események, és az elmesélés ideje között. Lehet ezzel is játszani, például, ha egy középkorú ember beszél a tinédzserkoráról, az nyilván más lesz, mintha ha egy tinédzser meséli el, mi történt vele előző hónapban. Az idősebb narrátor hangja ilyenkor dominánsabb lehet, és az események értelmezése is más színezetet kaphat évek távlatából.
A másik kérdés, amit meg kell gondolnunk, hogy a narrátor a történetet meséli-e valakinek, és ha igen, akkor milyen célból. Ha ez a főhős naplója, akkor csak magának írja (itt is kérdés, hogy mi célból), vagy számít rá, hogy valaki elolvashatja (emiatt esetleg eltitkol vagy kiszínez dolgokat). Valamikor az elbeszélő egy specifikus célból írja le a történetet. Például Humbert Humbert, a Lolita narrátora akkor veti papírra az élményeit, amikor a börtönben a tárgyalására vár, tehát a regényt lehet beismerő vallomásként is értelmezni, ami (nem meglepő módon) megpróbálja őt jobb színben feltüntetni. Lionel Shriver Beszélnünk kell Kevinről című könyvében a főszereplő levelekben meséli el az életét a férjének, miután a fiuk lövöldözést rendezett az iskolájában (a naplóregény mellett E/1-ben a levélregény is egy lehetőség). Elizabeth Wein Fedőneve: Verity című könyvében egy náci fogságba esett angol kémlány írja le küldetésének részleteit a német főparancsnoknak, és felmerülhet a kérdés, hogy vajon tényleg árulóvá vált, és az igazat írja-e le. Az utóbbi három mind megbízhatatlan narrátor, és gyakran előfordul, ha az elbeszélő valakinek vagy valamilyen célból ír, akkor a beszámolója egy bizonyos fokig részlehajló vagy eltorzított lesz.

Narratív (pszichikai) távolság E/1 nézőpontban

Ami az E/1 elbeszélő előnye (hogy közelebb hozza a karakterhez az olvasót, bevonja a világába, közvetlenül, egy közbeékelt narrátor nélkül ismerteti meg vele a gondolatait és érzéseit), az az író számára hátrány lehet, mert nagyon oda kell figyelnie a hiteles hangra. Ez persze akkor probléma, ha a szereplő különbözik az írótól, és a legtöbb esetben fog egy bizonyos mértékben.
Egy regénynél nem feltétlenül baj, ha az író önmagához nagyon hasonló főhőssel dolgozik, a saját élményeit írja meg, beleírja magát a történetbe. Ez az első kiadott regénynél még rendben van, de a következő regényeiben nem használhatja újra és újra ezt a karaktert, aki lényegében mindig ugyanolyan marad, éppen csak a neve változik. Az E/1 esetében ez nehézséget jelenthet még akkor is, ha a szerző úgy indul neki, hogy egy saját magától gyökeresen különböző karaktert fog megalkotni. A mindent átható „Én” ugyanis megzavarhatja az írót, és szándékolatlanul a saját gondolatait és véleményét adhatja a szereplő szájába. Az E/3 nézőpontban nemcsak az olvasó, hanem az író részéről is megvan a távolság közte és a karakter között, ezért könnyebb úgy elképzelnie, mint egy tőle teljesen függetlenül létező személyt.

Korábban is említettem, hogy E/1 narrációnál az olvasónak közvetlen hozzáférése van a főhős érzelmeihez, és ez komoly ütőkártya az író kezében. Viszont ezt is lehet rosszul használni. A narratív távolságokról szóló cikkben már volt szó róla, hogy annak ellenére, hogy a távolságokkal jobban lehet játszani E/3-ban, E/1-ben is használjuk őket. Ott elmondtam, hogy ha végig nagyobb távolságokkal dolgozunk, az elidegenítheti az olvasót, ha nagyon közel megyünk a karakterhez, az pedig melodramatikus hatást kelthet. Például egy eseményt így is leírhat a karakter: „András délután szakított velem. Ezután megittam egy pohár tejet, és lefeküdtem aludni.”  Mondjuk azt, hogy ez a pár már öt éve ismeri egymást, és már az esküvőt tervezgette. Ha ekkora távolságot tartunk a karaktertől (miközben eset biztosan feldúlta), az olvasó azt hiszi majd, hogy hazudik vagy szociopata. Másik változat ugyanerre: „András ma kitépte a szívemet, és tűzbe hajította, a könnyeim pedig megtöltötték a szobát.” Ez valószínűleg közelebb van a narrátor tapasztalatához, de túlzás.
Ha túl nagy a távolság, ha a szereplő közönyösen számol be olyan eseményekről, amik nyilvánvalóan nagy hatást gyakoroltak rá, az egyrészt csökkenti az elbeszélő hitelességét, másrészt pedig ha a karaktert hidegen hagyja, ami történik vele, akkor az olvasót miért kéne, hogy érdekelje? Azonban ha a karakternek nagyon erős érzelmei vannak valamivel kapcsolatban, és az író ezt erőltetetten ki akarja fejezni, a jelenet átcsúszhat giccsbe vagy melodrámába. Ez E/1-ben még inkább zavaró lehet, mint más nézőpontokban. Az olyan narrátort, aki úgy írja le a szakítását, hogy „kitépte a szívemet és a tűzre vetette” nem nagyon lehet komolyan venni. Persze itt is érvényes a "mutasd, ne mondd szabály", vagyis E/1-ben is a karakter érzelmeit inkább megmutatjuk, és nem csupán elmondjuk.

Zsánerek

A zsánerek tekintetében megfigyelhetjük, hogy egyesekben elterjedtebb az E/1, mint másokban. Például az ifjúsági regények esetében talán mondhatjuk, hogy népszerűbb, mint a többi alternatíva, mivel ennek a korosztálynak fontos az érzelmi hatás, és hogy intim közelségbe érezze magát a főhőssel. Ezzel szemben a fantasy és a sci-fi regényeknél, ahol komplex világépítésre van szükség, az E/3 a gyakoribb, mert az E/1 nagyon lekorlátozza a világ bemutatásának lehetőségét. Viszont például a krimiknél a korlátozott nézőpont a rejtély szempontjából jó szolgálatot tehet. A szépirodalom esetében pedig teljesen mindegy, melyiket választjuk, a történet szabja meg.
Ezek persze nem előírások, minden zsánerben lehet bármelyik nézőpontot használni.

Sok esetben nem perdöntő az, hogy egy történetet az író E/1-ben vagy E/3-ban mesél el, választhatja azt, amelyikben jobbnak érzi magát, de más esetekben ez technikai kérdés. Mondhatjuk, hogy az egyes szám harmadik személy picit inkább a történetre irányítja figyelmet, az egyes szám első pedig a karakterre, hogy őrá milyen hatást tesznek az események. Mielőtt nekiállsz megírni egy történetet, gondolkodj el, hogy amit el szeretnél mesélni, az egyáltalán ábrázolható-e egy szemszögből, vagy az idő és térbeli távolságok és az események bonyolultsága miatt szükséges a több szemszög és az E/3 nézőpont. Az E/1 a valóság egy kis szeletét hozza intim közelségbe, az E/3 viszont alkalmas nagyívű, komplex történések bemutatására.
A profi írók nem csak azt veszik figyelembe, hogy melyik elbeszélésmóddal dolgoznak szívesebben, hanem hogy adott történetnél technikailag melyik a kivitelezhető, melyikkel érnek el jobb hatást.



Forrás: - Alexander Steele: Kezdő írók kézikönyve
- Fritz Gesing: Kreatív írás

5 megjegyzés:

  1. Szia, en azt szeretnem megkerdezni, hogy tudnal-e peldat mondani orult elbeszelos magyar regenyre? Elore is koszonom: zsuzsi

    VálaszTörlés
  2. Szia! Nem kifejezetten őrült, de megbízhatatlan narrátorra példa Agota Kristoftól A nagy füzet.

    VálaszTörlés
  3. Szia, köszönöm szépen, az a baj, hogy fontos lenne, hogy eredetileg magyar nyelvű legyen, A nagy füzet viszont francia regény, mégha magyar származású is a szerző....

    VálaszTörlés
  4. Szia Réka!
    Engem az a kérdés foglalkoztat, hogy egy közeli E/3-ban múlt időben íródott cselekmény közé beszúrható-e jelen idős tájleírás? Ugyanis a cselekmény ha a múltban játszódik, a környezet a jelen időben változatlan, szóval nem beszélhetek róla múlt időben. Például:
    "Szeged egy igazán fenséges város, robusztus épületekkel, központjában a Szegedi Dóm csúcsa tornyosul az égbe. Az épületóriás lábánál macskakövekkel teletűzdelt tér áll.
    Karcsi a tér egyik padjánál találkozott barátaival."
    Köszönöm
    Vemi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Vemi!

      Ebben az esetben maradhat a jelen idő, de nekem ez így kicsit útikönyves, mert mintha a szereplőtől függetlenül írnád le a várost, nem általa látjuk.
      "Karcsi a tér egyik padjánál várt a barátaira. Vele szemben a szegedi dóm magasodott..." - így megoldódik a dilemma is, lehet múlt időt használni.

      Törlés