Ha angolul rákeresünk a közeli E/3 nézőpont jellemzőire sokféle elnevezést találunk, mint például korlátozott harmadik (egyébként elsősorban valóban ’limited third’-nek szokták hívni), korlátozott  mindentudó, szubjektív harmadik, korlátolt belső, háttérbe vonuló narrátor stb. Ezen elnevezések közül nem is mindegyik fedi ugyanazt a fogalmat: némelyiket a cikkíró úgy határozza meg, mint a kreatív írás könyvek többsége, mások viszont belekevernek olyan jellemzőket is, melyek a fókuszált mindentudó vagy a mindentudó nézőpontra inkább vonatkoznak az általános vélekedés szerint. A kreatív írás könyvek sokszor az irodalomtudomány meghatározásait veszik át, viszont erősen leegyszerűsített formában, ami persze érthető, csak ezekbe a sablonokba nem fog minden mű egyformán beleilleni.
A probléma ott kezdődik, hogy az, hogy mi ilyen szépen elkülönítjük a műveket a különböző nézőpontok szerint, az egy új találmány. Száz évvel ezelőtt az írónak két választási lehetősége volt: vagy E/1-ben írt vagy E/3-ban. Akkoriban még nem „találták fel” a közeli E/3-as elbeszélésmódot, nem alakult ki ez a fajta mesélés, így a régebbi művek esetében egy spektrumról beszélhetünk a mindentudón belül, de olyan regényt nem nagyon fogunk találni például a 19. században, ami teljesen megfelel a mai közeli E/3-unknak. A nézőpontok ilyen szabályok szerinti szétválasztása mesterséges dolog, Tolsztoj vagy Dickens nem emelte le az írástechnikai kisokost a polcról, hogy megnézze, hogyan is kell kezelnie a nézőpontokat, és a szerkesztőjük sem ripakodott rájuk, ha kiléptek a karakter perspektívájából. Ezért van az, hogy a mai szövegeket, amiket az írók már nagyrészt úgy írnak, hogy tisztában vannak ezekkel a kategóriákkal, könnyebben el tudjuk helyezni, viszont a klasszikusok nagy részét ömlesztve besoroljuk a mindentudó alá, holott némelyikük narrátora annyira láthatatlan, és annyira korlátozott a tudása, hogy szinte már közeli E/3-ról is beszélhetnénk az esetében.
Az összes elbeszélési mód közül talán a mindentudóval van a legtöbb probléma. Az a furcsa helyzet, hogy manapság a kiadott művek esetében a mindentudó nézőpont a legritkább, viszont a kezdő írók körében pedig igencsak népszerű. Ám közülük nagyon kevesen tudják ezt az elbeszélési módot rendeltetésszerűen használni. A kezdő írók esetében általában kétféle nézőpont játszik: az E/1 és a mindentudó nézőpont, ami nem igazi mindentudó, hanem inkább olyan közeli (korlátozott) E/3, amiben rendszeresen nézőponttörések vannak. Ezt persze egy új írónak nem lehet felróni, hisz nem biztos, hogy mindenki már az első oldal megírása előtt utánanéz a nézőpontoknak, és megtanulja a közeli és a mindentudó E/3 közti különbséget. Igen ám, de sokan begyakorolják ezt a mesélési módot rosszul, aztán amikor szembesülnek egy olyan cikkel, ami elmagyarázza, hogy közeli E/3-ban egyszerre csak egy karaktert követünk, a mindentudó elbeszélőnél pedig egyszerre többnek a gondolatait is megmutathatjuk, akkor az író elégedetten konstatálja, hogy ő akkor mindentudó elbeszélést alkalmaz, és használja tovább ugyanúgy, ahogy eddig: rosszul.
Míg a múltban a művek többsége mindentudó narrációt alkalmazott, manapság népszerűbb E/1 vagy a közeli E/3 nézőpont. Azon szerzők számára pedig, akik az E/1-ben való mesélést túlságosan személyesnek vagy kötöttnek érzik, kézenfekvő alternatíva a közeli E/3. Még az olyan zsánereknél is, melyeknél akár néhány évtizeddel ezelőtt is népszerűbb volt a mindentudó nézőpont (például romantikus regények, fantasy, szépirodalom), mára már elterjedtebb a közeli E/3. Itthon kevésbé van rossz híre a mindentudó nézőpontnak, viszont ezt a legnehezebb jól csinálni. Emellett egyes olvasókat elidegeníthet a mindentudó elbeszélő, régiesnek, mesterkéltnek találhatják, ami megtöri számukra az illúziót. Ettől függetlenül – ugyanúgy, mint a többi elbeszélésmód esetében – bizonyos történeteknél ez a típus lehet a legmegfelelőbb. Mielőtt kiválasztjuk a használni kívánt nézőpont, célszerű átgondolni, hogy milyen zsánerben írunk, hány nézőpontkaraktert szeretnénk, mire akarjuk a hangsúlyt helyezni, az eseményekre vagy a karakterekre.
Az E/3 nézőpontok közül a két legnépszerűbb a közeli E/3 és a mindentudó nézőpont, de ezen kívül még létezik dramatikus E/3 és fókuszált mindentudó nézőpont is. Ezzel a négy típussal fogok bővebben foglalkozni a továbbiakban.
Minden szerző tudja, hogy a kéziratának legfontosabb része az első fejezet, leginkább az első pár oldal. Valószínűleg ez alapján dől el, hogy a könyvnek lesz-e esélye a megjelenésre, vagy nem, az olvasó is ezt a pár oldalt futja át, amikor a boltban kezébe veszi a regényt. Ennek megfelelően rengeteg cikk és tanács kering a neten arról, hogy milyen az ideális kezdés, mit tartalmazzon az első fejezet, mivel lehet megragadni az olvasó figyelmét. Ezek közül is a legnépszerűbbek közé tartozik „kezdj akcióval” és a „ne használj prológust” szabály. Van is bennük igazság, de ennek ellenére léteznek olyan könyvek, melyek nem tartják be ezeket az előírásokat, és mégis népszerűek a kritikusok és az olvasók körében. A tanácsok nagy része az általános tapasztalatokra épül, és az általános tapasztalat a kezdő (olykor még a gyakorló) írók esetében is, hogy nem mindig tudják jól, jó helyen elindítani a történetet. Így a kezdés gyakran nemhogy meghozza a kedvet a könyvhöz, hanem már az első pár oldalon unalomba fullad a történet. Ennek ellenére nem feltétlenül azok a legjobban megírt könyvek, melyek az összes létező szabályt betartják, hanem azok, amelyek esetében az író tudatosan felmérte, a története esetében milyen eszközökkel éri el a legjobb hatást.
Általában is fogok arról beszélni, hogy milyen problémák merülhetnek fel az első fejezet vagy a prológus kapcsán, de elemzésre olyan regényrészleteket választottam, amelyek úgy is működnek, hogy megszegik némelyik gyakran hangoztatott előírást. A legelső példa azonban a prológusok egy olyan népszerű típusát képviseli, amelyik a mozgalmassága ellenére mégsem működik.