Az egyes szám harmadik személyű elbeszélés és típusai

, , 6 comments
Míg a múltban a művek többsége mindentudó narrációt alkalmazott, manapság népszerűbb E/1 vagy a közeli E/3 nézőpont. Azon szerzők számára pedig, akik az E/1-ben való mesélést túlságosan személyesnek vagy kötöttnek érzik, kézenfekvő alternatíva a közeli E/3. Még az olyan zsánereknél is, melyeknél akár néhány évtizeddel ezelőtt is népszerűbb volt a mindentudó nézőpont (például romantikus regények, fantasy, szépirodalom), mára már elterjedtebb a közeli E/3. Itthon kevésbé van rossz híre a mindentudó nézőpontnak, viszont ezt a legnehezebb jól csinálni. Emellett egyes olvasókat elidegeníthet a mindentudó elbeszélő, régiesnek, mesterkéltnek találhatják, ami megtöri számukra az illúziót. Ettől függetlenül – ugyanúgy, mint a többi elbeszélésmód esetében – bizonyos történeteknél ez a típus lehet a legmegfelelőbb. Mielőtt kiválasztjuk a használni kívánt nézőpont, célszerű átgondolni, hogy milyen zsánerben írunk, hány nézőpontkaraktert szeretnénk, mire akarjuk a hangsúlyt helyezni, az eseményekre vagy a karakterekre.
Az E/3 nézőpontok közül a két legnépszerűbb a közeli E/3 és a mindentudó nézőpont, de ezen kívül még létezik dramatikus E/3 és fókuszált mindentudó nézőpont is. Ezzel a négy típussal fogok bővebben foglalkozni a továbbiakban.

Közeli (más néven korlátozott) E/3 nézőpont: sok szempontból hasonlít az E/1-re, ugyanis egyszerre csak egy karaktert követünk; csak arról tudunk, csak azt látjuk, azt halljuk, azt érzékeljük, amit a nézőpontkarakterünk is tud és érzékel. Egyedül az ő fejébe látunk bele, csak az ő gondolatait és érzéseit ismerjük, valamint őt nem mutathatjuk kívülről. Kicsit rugalmasabb, mint az E/1 elbeszélésmód, a narratív távolságokkal jobban lehet benne játszani (amellett, hogy mindig megmaradunk a kiválasztott karakter nézőpontjában), viszont az olvasó nem érzi olyan intimnek, mint az E/1-et.
Egy vagy több nézőpontkarakter: természetesen E/3-on belül is lehet több nézőpontkaraktert használni, amelyekre ugyanúgy vonatkozik, hogy az adott karakter részében mindent rajta keresztül érzékelünk, csak az ő gondolatait ismerjük stb. A különböző karakterek nézőpontjai világosan elkülönülnek egymástól, közöttük a fejezetek vagy azokon belüli üres sorok után válthatunk.


Mindentudó E/3 nézőpont: a narrátor, mint egy istenség, felülről figyeli az eseményeket, mindent tud és mindent lát, ismeri a múltat és a jövőt, olyasmivel is tisztában van, amivel esetleg egyetlen karakter sem. Ennél a nézőpontnál egy jeleneten belül megmutathatjuk több szereplő gondolatait, érzéseit is. (Ettől függetlenül a gyakorlatban 100%-ig mindentudó narrátor nincs, szelektálni fog, hogy mit mond el, melyik szereplő elméjébe néz bele.) Fontos, hogy a főszereplőt is kívülről látjuk (még ha bele is látunk a fejébe), nem rajta keresztül értesülünk az eseményekről, hanem a narrátoron keresztül, az ő hangján.
Objektív vagy szubjektív elbeszélő: a mindentudó narrátort elkülöníthetjük aszerint, hogy rendelkezik-e egy felismerhető hanggal, vagy szinte láthatatlanul van jelen a szövegben, és teljesen objektíven ismerteti az eseményeket. A klasszikus mindentudó nézőpontot használó regényeknél (például a 19. században) elterjedtebb volt az olyan narrátor, akinek volt külön személyisége, véleménye, és olykor maga is értelmezte, megítélte az eseményeket és a szereplőket. Manapság már gyakoribb a láthatatlan, személytelen, narrátor, aki teljesen objektíven meséli el a történetet. Ennek az az oka, hogy a mai olvasók már nem viselik el a prédikálást, ha a narrátor közbeszól, és elmagyarázza nekik a történetet, vagy ítéletet hoz. A szubjektív narrátor mesélő minőségben működhet, vagyis nem véleményez, viszont van egy nagyon erős elbeszélői hangja. A másik lehetőség, ha humort használ, és ironikusan meséli a történetet – a humor egy erős érv lehet a mindentudó nézőpont mellett.


Dramatikus E/3 nézőpont: mintha csak egy filmet néznénk, látjuk és halljuk, hogy mi történik, de nem hatolunk be egy karakternek sem az elméjébe, nem ismertetjük, hogy mit gondolnak vagy éreznek. Nagyon kötött, tulajdonképpen megmaradunk egy narratív távolságban végig, ami viszont nagyon eltávolít a karakterektől, ezért egész regényeken keresztül ritkán használják, de egy-egy fejezet erejéig jó eszköz lehet. Példa (nagyjából végig) Hemingway-től A fehér elefánt formájú hegyek.


Fókuszált (korlátozott) mindentudó nézőpont: valahol a mindentudó és a közeli E/3 között van. Meghatározása szerint ebben a nézőpontban is van egy mindentudó, mindent látó narrátorunk, aki többet is tudhat, mint a főhős, de csak egyetlen szereplő fejébe lát bele, egyszerre csak egy karakter gondolatait, érzéseit osztja meg. Például itt írhatjuk azt, hogy „Anita nem tudta, hogy a másik szobában egy tigris vár rá”, de azt már nem, hogy „Anita meglátta a tigrist, aki nagyon ostobának találta a lány arckifejezését”.
Gyakorlatban ez egy kicsit nehezen körülhatárolható típus, mert bizonyos műveknél mondhatjuk azt, hogy az nem fókuszált mindentudó, hanem sima mindentudó, csak nagyon korlátozott. Más műveknél mondhatjuk azt, hogy valójában nem korlátozott mindentudóval van dolgunk, hanem egyszerűen az író váltogat a mindentudó és a közeli E/3 elbeszélésmód között.
Az első típus képviselői lehetnek Jane Austen regényei, melyek első látásra mindentudó narrátort alkalmaznak, de valójában legtöbb esetben az elbeszélő tudása is arra korlátozódik, amit a főhősnője tud. Általános ítéleteket tesz a többi karakterről, és olykor-olykor belelát az ő fejükbe is, de a lényeges kérdésekben a tudása nem terjed tovább a főszereplőénél.
A második típusra példa a Harry Potter-sorozat, ahol az egyes könyvek első fejezete általában mindentudó nézőpontban van, a többi Harryt követi közeli E/3-ban. Itt is lehet úgy érvelni, hogy ez nem fókuszált mindentudó, egyszerűen Rowling kétféle narrációt használ, viszont az egész szöveget áthatja a narrátor hangja, ebben a tekintetben pedig vehetjük annak. Másik példa Guy Gavriel Kay Under Heaven című kínai történelmen alapuló fantasyje, amiben az író a szöveg legnagyobb részében közeli E/3-at használ, és ennek megfelelően vált a nézőpontkarakterek között (üres sorok beszúrásával), de közben néhány fejezeten belül (különálló bekezdésekben) felbukkan a történész-narrátor, aki hátteret és kontextust ad az eseményeknek, és a történetírás szempontjából értelmezi őket.


Nézőpontkezelés problémái E/3 nézőpontú elbeszélésekben

A korábbi E/1-es nézőponttal foglalkozó cikkben említettem, hogy az E/1 egy új írónak valószínűleg a legkönnyebb elbeszélésmód, mert annál nem fog kilépni a nézőpontból. Egy olyan mondatnál, hogy „nem láttam, hogy a gyilkos mögém lopózott”, azért általában észrevesszük, hogy ha nem látta, akkor nem mondhatja ezt. Ez a hiba közeli E/3-ban („Lilla nem látta, hogy a gyilkos mögé lopózott”) kevésbé feltűnő. Ha valaki ilyen esetekben bizonytalan, akkor rakja át az adott részt E/1-be, úgy jobban kijönnek az elcsúszások. Tipikus hibás mondatok (a mondatok egy olyan részben vannak, ahol Lilla nézőpontjában vagyunk):
– Lilla még sosem látta Anitát ilyen mérgesnek. Anita meg tudta volna ütni a lányt.
– Lilla az ablakban könyökölve nézte a kertet, közben Anita a másik szobában megtalálta a titkos naplóját.
– Lilla nem hitte volna, hogy a következő nap vége lesz a világnak.
– Lilla nem tudta, hogy a születésnapi partiját már két hetet szervezték a barátai.
– Lilla szeme ragyogott a könnyektől.

Ettől függetlenül, kis gyakorlással az ember könnyen elsajátíthatja a közeli E/3-as elbeszélésmódot. Ami viszont nagyon nehéz, az a mindentudó nézőpont, mert nagyon tudatos nézőpontkezelést igényel. Éppen emiatt kezdőknek nem ajánlom, hogy ezzel az elbeszélésmóddal kísérletezzenek. Külön bejegyzésben foglalkozom majd a nézőpontkezeléssel, és hogy az miért olyan problémás a mindentudó nézőpontban. Elöljáróban csak annyit jegyeznék meg, hogy azok, akiknek nincs egy pontos képe arról, hogy a nézőpontok között mi a különbség, és melyiket mire és hogyan lehet hatékonyan használni, az nem biztos, hogy meg fog tudni megbirkózni a mindentudó nézőponttal. A tapasztalat azt mutatja, hogy ha gyakorlatlanabb szerzők mindentudó narrációt használnak, az eredmény inkább fog hasonlítani egy elrontott közeli E/3-as elbeszélésre, a nézőpontváltások benne pedig zavarosak és jórészt logikátlanok lesznek.
Persze ez nem azt jelenti, hogy senki ne írjon mindentudó nézőpontban, csak azt, mindenki úgy vágjon neki, hogy tisztában van vele, a mindentudó nézőpont nem azt jelenti, hogy ötletszerűen ide-oda csapongunk több szereplő tudata között, hanem tudatosságot és előre meghatározott rendszert igényel.
Ha az egész regényed közeli E/3 nézőpontban van, és fejezetenként van egy vagy két mondat, ami kilép az adott nézőpontból, az nem mindentudó nézőpont, de még csak nem is korlátozott mindentudó. Akkor inkább legyen az egész szöveg stabilan közeli E/3-ban. Ha te eltervezed, hogy például a műved első és utolsó fejezete mindentudó narrációt használ, a többi pedig megmarad egyetlen karakter tudatánál, azt már lehet korlátozott mindentudónak nevezni.


Közeli E/3 vs. E/1 nézőpont

A közeli (vagy korlátozott) E/3 sok szempontból úgy viselkedik, mit az E/1: egyszerre egy karaktert követünk, csak azt tudjuk, amit ő tud, csak azt érzékeljük, amit ő lát és hall. Ami viszont az E/3 esetében előny, hogy ha több nézőpontkarakterrel dolgozunk, a váltás köztük sokkal egyszerűbb, mint E/1-ben. E/1-ben néhány nézőpontkarakter még kezelhető, de ha 2-3-nál többel akarunk dolgozni, mint például George R. R. Martin A tűz és jég dala-sorozatban, akkor a közeli E/3 nézőpontban egyrészt ezt egyszerűbb kivitelezni, mert nem kell egy új hangot kidolgoznunk minden egyes szereplőnek, így egységesebb is lesz a szöveg stílusa. Másrészt pedig az olvasó számára is kevésbé zavaró a váltás. A másik előny pedig, hogy míg E/1-ben jórészt csak a fejezetek után válthatunk a nézőpontkarakterek között, és ki kell írni a váltást, közeli E/3-ban akár a jelenetek között is megtehetjük ezt (persze egyértelműen jelezve).

A közeli E/3 abból a szempontból is rugalmasabb, mint az E/1 nézőpont, mert az írónak nagyobb a mozgástere, kevésbé korlátozza a nézőpontkarakter személyisége. Kicsit könnyebb E/3-ban tőlünk nagyon különböző szereplőket megírni, például az ellenkező nemet, eltérő életkorú, műveltségű, társadalmi helyzetű embereket. Ha egy gyerek nézőpontkarakterünk van, E/3-ban attól még nem kell úgy hangzania a szövegnek, mintha egy kisgyerek beszámolóját hallanánk. Persze valamennyire ott is alkalmazkodnunk kell a karakterhez, de például használhatunk választékosabb fogalmazást, mint amit ő használna, gondolatilag is lehet komplexebb a szöveg. Például egy Poe-novellákat alapul vevő ifjúsági regény főhőse egy pompomlány volt, és mivel az író felismerte, hogy ennek a szereplőnek a hangja nem tudja átadni a félelmetes, gótikus hangulatot – például nem mondana ilyet, hogy „a fák úgy sorakoztak egymás mellett, mint a végigperzselődött gyufaszálak” –, ezért az E/1 elbeszélésmód helyett közeli E/3-at használt.  

Ezzel együtt sokkal jobb hatást érünk el, ha a képeink közeli E/3-ban is a nézőpontkarakterünk világát, szóhasználatát tükrözik. Például, ha egy farmer a főszereplőnk, akkor lehetőleg ne írjunk olyat, hogy „a búzamező úgy sárgállott, mint egy Van Gogh-festmény” (kivéve, ha előtte elmondtuk, hogy ő művészetrajongó), inkább írjunk olyasmit, hogy „a búzamező úgy sárgállott, mint az érett sajt”.
Ennél a narrációnál akár teljesen távolabb is húzódhatunk, például sok regény kezd madárperspektívával („A folyó ezüst szalagként szelte át a völgyet, messzebb a hegyoldalban magas kastély állt, tornyai úgy törtek az ég felé, mint a nyílhegyek.”), hogy aztán fokozatosan ráfókuszáljon a főszereplőre („ A kastély mellvértjének egy fekete ruhás alak támaszkodott, szőke haját az arcába fújta a szél. Walter sosem gondolta volna, hogy egyszer épp ellenségének meghívására érkezik a városba.”). Ilyesmi E/1-ben nem kivitelezhető.

Röviden összefoglalva tehát közeli E/3-ban ugyanúgy belehelyezkedünk a karakter bőrébe, tudatába mint az E/1 elbeszélésnél, de néha van lehetőségünk arra is, hogy nagyobb narratív távolságot tartsunk tőle. Emiatt viszont az írónak kicsit nehezebb dolga van a karakterábrázolás terén, mint E/1-ben, mert nincs ott a szereplő saját hangja, ami rögtön jellemzi és közelebb hozza a őt az olvasóhoz. A mindentudó nézőpontnál viszont a karaktert kívülről látjuk, nem az ő bőrében vagyunk, hanem egy külső narrátor meséli el a történetét.

Közeli E/3 vs. mindentudó nézőpont

A mindentudó narrátor előnye, hogy képes komplexebb történeteket elmesélni, hisz nem szab neki gátat egyetlen szempont (nem korlátozza a szereplő perspektívája, tudása), valamint az információt könnyebben és gyorsabban át tudja adni. Ezért egy bonyolultabb kitalált világot lehet, hogy jobban le tud festeni, de vigyázni kell arra, hogy csak azért, mert a narrátor mindenről elmondhat bármit, ne adjunk elő kiselőadásokat egy-egy témáról (információsblokkok a világról vagy a szereplőkről).
A hátránya, hogy hajlamosabb inkább mondani, mint mutatni, mert míg közeli E/3-ban az író egy bizonyos fokig rá van kényszerítve arra, hogy például a többi karakter érzelmeit mutassa, a mindentudó narrátor bármelyik szereplőről egyszerűen csak elmondhatja, hogyan is érez, vagy az olvasó szájába rághatja a dolgokat (ezért is tartják egyesek a mindentudó nézőpontot lusta megoldásnak).
Itt a legkönnyebb a nézőpontok között váltani, ugyanis amíg a közeli E/3-nál általában a fejezetek és a fejezetbe beszúrt üres sor után váltunk, a mindentudónál akár a jeleneten belül is válthatunk. Viszont ehhez nagyon tudatos nézőpontkezelésre van szükség, különben egy követhetetlen, kaotikus katyvasz lesz a szöveg. Az viszont biztos, hogy még mindig jobb mindentudót használni, mint hogy közeli E/3-ban bekezdésenként váltogassunk a nézőpontok között.
Másik hátránya, hogy nagyobb távolságot tart a szereplőktől, mint a közeli E/3, az olvasó külső szemlélőként figyeli őket, kevésbé tudja beleélni magát a helyzetükbe. Valamint (főleg, ha szubjektív narrátort használunk) kihangsúlyozza a történet fiktív voltát.

A mindentudó elbeszélésmód további hátránya, hogy az olvasó előtt nem nagyon lehetnek titkaink. Például ha korábban már többször is bemutattuk egy szereplő gondolatait, és a regényünk közepén ő azt tervezi, hogy elárulja a főhősünket, akkor ha legközelebb megjelenik, fel kell fednünk, hogy ő most árulást tervez. Itt nem tehetjük meg, hogy hol megmutatjuk a gondolatait, hol nem, mert az olvasó becsapva érzi majd magát (alternatívának persze ott van a fókuszált mindentudó). Sok történet erősen hagyatkozik arra, hogy bizonyos információkat visszatartson (gondoljunk csak a krimikre), és ezekhez jobb akár az E/1, akár a közeli E/3 vagy a fókuszált mindentudó.

Ez nem szabály, inkább javaslat, de ha kisebb szereplőgárdával dolgozunk, egy személyesebb történetek mesélünk el például arról, hogy valakinek valamilyen válság van az életében, akkor ne használjunk mindentudó elbeszélőt, mert eltávolít a karaktertől. Csak azért se válasszuk, hogy bemutathassuk a többi szereplő érzelmeit is, inkább használjuk erre a párbeszédet, non-verbális jeleket, vagy ha van 2-3 karakter, aki egyformán fontos, akkor legyen inkább 3 nézőpontkarakterünk, akik között fejezetenként váltogatunk. Ismét mondom, hogy az olyan szövegek, amik leginkább megmaradnak egyetlen nézőpontban, viszont itt-ott van egy-egy mondat, bekezdés egy másik szereplő szemszögéből, azok nem mindentudó elbeszélő, hanem elrontott közeli E/3 hatását keltik.
A közeli E/3 azért is gyakoribb – akár a spekulatív fikciónál is – manapság, mert köztes megoldás az intim, de korlátozó E/1 és a szélesebb perspektívájú, de személytelen mindentudó között: képes közel menni a karakterhez, ugyanakkor rugalmasabban kezelhető.

Lehetséges érvek a mindentudó nézőpont mellett

Akkor milyen történetekhez jó a mindentudó elbeszélő? Például nagyívű történetekhez, háború bemutatásához, családtörténetekhez, történelmi eseményekhez. Tehát olyan könyvekhez, ahol a történelmi változásokon, kultúrán, társadalmon van a hangsúly, és nem a karaktereken. El tudok képzelni olyan regényt, amiben a szerző például azt akarja bemutatni, hogy a második világháború hogyan hatott a német társadalomra, és ő ehhez sokféle ember gondolatait akarja felhasználni – ott a mindentudó nézőpont hasznosabb lehet. Ezért szeretik például bizonyos fantasy szerzők, mert egy olyan sok szereplőt felvonultató, nagy térbeli távolságokkal dolgozó könyvnél, mint például A Gyűrűk Ura, ahol különböző helyeken történnek a dolgok, sokkal egyszerűbb mindentudó narrátort használni, mint egy vagy több nézőpontkaraktert. Hasonlítsuk össze Tolkien történetét, mondjuk a Harry Potterrel: mindkettő nagy horderejű eseményekkel foglalkozik, de Tolkiennél inkább magának a világnak a történetét olvassuk, Rowlingnál, mivel jobbára megmaradunk Harry nézőpontjában, magának a karakternek a történetét. Több megoldás is lehetséges, attól függ, hogy mire szeretnéd helyezni a hangsúlyt.
Ami még vonzóvá teheti a mindentudó nézőpontot az a narrátor egyedi hangja. Ha magának a szerzőnek van egy erős, igazi mesélői hangja, az feldobhatja a történetet. Ugyanez igaz a humorra is, ha a narrátor maga is elviccelődik a hősein, iróniával ábrázolja őket (lásd Douglas Adams vagy Terry Pratchett).

A másik érv a mindentudó narráció mellett a dramatikus irónia. A dramatikus irónia azt jelenti, hogy az olvasó többet tud, jobban átlátja a helyzetet, mint a történetben szereplő karakterek. Ennek egy tipikus példája, hogy a közönség tudja, hogy Júlia nem halt meg, csak alszik, Rómeó viszont nem, és ebből ered a jelenetbeli feszültség. Ilyen szituációkhoz valóban jól lehet használni ezt a nézőpontot. Például egy szereplő kedélyesen beszélget az egyik barátjával, közben nem tudja, hogy a másik meg akarja ölni, hogy megszerezhesse a feleségét. Szereplőink éjszaka átvágnak az erdőn, közben nem tudják, hogy egy rablóbanda a fák mögül les rájuk. A fiú ráveszi az öccsét, hogy álljanak be katonának, de ekkor még nem tudja, hogy az ellenséges csapatok hatalmas túlerőben vannak. Mindentudó narrációban megmutathatjuk egy jeleneten belül az erdőben gyanútlanul bóklászó hőseinket és az őket éppen megtámadni készülő bandát. E/1-ben vagy közeli E/3-ban az olvasó is csak arról értesül, amit a nézőpontkarakter érzékel, amiről tud, így nem írhatunk olyat, hogy „Dani nem látta a rablókat” (bár bizonyos esetekben E/1-ben vagy közeli E/3-ban is be lehet tenni a fejezet elejére vagy végére egy „Dani nem sejtette, hogy az erdőben a mókusoknál valami sokkal ijesztőbb is figyeli őket.” mondatot horognak, de ez gyakran alkalmazva olcsó hatást kelt.)


Akármelyik nézőpontot választod is végül, mielőtt elkezdesz írni, gondold át, melyik lenne a legmegfelelőbb ahhoz a történethez, amit éppen el akarsz mesélni. Ha pedig elkötelezted magad egy elbeszélésmódnak, akkor azt konzekvensen vidd végig: ha csak egy nézőpontot akarsz használni, akkor használj végig egyet, ha váltani akarsz, akkor váltsál (a szabályoknak megfelelően), de legyél tisztában vele, hogy ott miért váltottál. Az E/3-as elbeszéléseknél az egyik legalapvetőbb hiba a rossz nézőponthasználat, amit ha valaki nagyon elszúr, rendkívül nehézkes utólag javítani.
A kezdő íróknak, akik mindentudó elbeszélővel szeretnének dolgozni, azt tanácsolnám, először írjanak közeli E/3-ban, tanulják meg, hogyan kell egyetlen nézőpontot kezelni, gyakorolják, hogyan lehet azt végig stabilan tartani, azon belül esetleg játszanak a narratív távolságokkal. Ha az már megy, ha el tudnak mesélni egy történetet magabiztosan egy vagy több nézőpontkarakter szemszögéből, utána már lehet kísérletezni mindentudó nézőponttal, amiben esetleg a jeleneteken belül is nézőpontváltás van.

6 megjegyzés:

  1. Szia :) nagyon-nagyon szeretem a blogod, es most lenne is egy kerdesem. Azt ertem, hogy kozeli E/3-ban miert hiba mas karakter fejebe is pillantani, szoval az osszes Lillas peldamondatot ertem, hogy miert hiba, kiveve az utolsot. Ott is erteni velem, a karakter nem lathatja magat kivulrol, hogy konnyes a szeme, gondolom... De ez hogy egyeztetheto azzal ossze, hogy jatszunk a narrativ fokusszal es madarperspektivabol nyissunk pl? Nem ertem, hogy akkor a Lilla szeme konnyektol ragyogott mondat mitol hibas :) elore is koszonom szepen a valaszod :)

    VálaszTörlés
  2. Szia! Köszönöm.:) Igen, pontosan amiatt hibás, amit írtál, hogy a nézőpontkarakter nem láthatja kívülről magát. A madárperspektíva inkább egy lehetséges regénykezdési technika, olyasmi, mint amikor a filmek nagytotállal kezdenek, de miután már benne vagy a történetben (például a fejezet közepén), közeli E/3-ban nem vehetsz fel egy külső szemszöget. Ennek az lehet a magyarázata, hogy a legelső fejezetben, az első bekezdésben az olvasó még nem vett fel egy szemszöget sem, még nem alapoztad meg, hogy benne vagyunk a főhős nézőpontjában. Ilyenkor nem érződik törésnek, ha van egy-két mondat külső szemszögből, és utána veszed fel a nézőpontodat (a karakter nézőpontját), de magában a történetben már nem lehet ugrálni ki-be.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm szépen a választ. Sokat gondolkoztam már ezen, hogy lehet összeegyeztetni a mutasd, ne mondd szabállyal, érteni vélem, minél közelibb E/3-ban vagyunk, annál jobban tudunk mutatni, de valahogy anomáliát érzek itt, hiszen lenézek, látom a kezem, a testem, bevallom, az, hogy narráció közben a karaktert nem láttathatom kívülről, inkább egy narratív ketrecnek érzem, és nem hiszem, hogy írástechnikusokon meg szerkesztőkön kívül mást ezt hibának érezné, vagy az olvasó kiesne, ha kívülről is látná a karaktert. Tudnál olyan regényt ajánlani, ahol a közeli E/3 mindenféle ilyen utolsó példamondat nélküli hiba nélkül megíródott? Valahogy nem érzem összeegyeztethetőnek, hiszen látom magam előtt a karaktert, még akkor is, mikor közeli E/3at olvasok, ha azt írom, hogy Lilla érezte, hogy könnyek gyűlnek a szemébe, akkor is kívülről fogom látni a karaktert mint olvasó. Nem kötekedni akarok, csak ilyenkor valahogy mindig elszomorodom, hogy egyre több a szabály az írásban is.

    VálaszTörlés
  4. Az olvasók többsége valóban nem veszi észre, ha néha kilépsz a nézőpontból. A szabályok egy része nem azért van, mert ha megszegjük őket, azzal teljesen lerontjuk az olvasmányélményt. Ettől függetlenül a szabályok mögött van logika, például itt az, hogy a közeli E/3 imitálja az E/1-et, hogy megteremthesse ugyanazt a közelséget az olvasóval. Ezt a konkrét problémát annyi módon ki lehet küszöbölni, például, ha azt írod "tudta, hogy a szeme ragyog a könnyektől" vagy "a könnyek égették a szemét", nem hiszem, hogy ilyen esetekben a nézőpont akadályozná a történetmesélést. Sok olyan kéziratot látok, amiben az E/3 nézőpontkezelése szörnyű, szóval én szabálypárti vagyok. De ha te korlátozónak érzed, akkor írj fókuszált mindentudóban, de persze nem csak két mondat elejéig. Egyik nézőpont sem jobb, mint a másik, de mindegyik elköteleződést igényel, és mindegyiknek megvannak a határai.

    VálaszTörlés
  5. Tényleg nem kötekedésnek szántam :) És elhiszem, hogy sok a szörnyű E/3 kezelésű kézirattal találkoztál, valószínűleg az enyém is az lenne. Nem érzem az éles határvonalakat ugyanis a két nőzőpont között, és most olvasok egy könyvet, és folyamatosan kérdezgetem magamtól, hű, ez most nem kívülről láttatás, pedig közeli E/3-nak tűnik. (Valszeg a fókuszált E/3 még nehezebb és könnyebb elrontani, csak azért paráztam rá a kérdésre, mivel én tényleg kívülről látom magam előtt a történetet, a karaktert, ha írok, lehet, hogy az én képzeletemmel van a gond.) Pedig szoktam olvasni sok ilyet, meg írástechnikás anyagot is, majd elmélyedek az angol szakirodalomban, és továbbra is figyelek, ha ilyen nézőpontos könyvet olvasok, hátha megértem. Köszönöm még egyszer a válaszod.

    VálaszTörlés
  6. Egyáltalán nem vettem kötekedésnek. :) Ennek tényleg van egy olyan oldala, ami technikai oldal, hogy ez most ilyen nézőpont vagy olyan, amivel leginkább az írók foglalkoznak meg a szerkesztők, az olvasókat ez nem érdekli. Az olvasói oldalról annyit érzel belőle, hogy mennyire érzed magadhoz közel a szereplőt, mennyire látod a világot az ő szempontjából. Ettől függetlenül persze még kívülről látod olvasás közben, ahogy az E/1 főhősét is kívülről látod. Lehet, hogy szerencsésebb hasonlat lenne a film. Ott is lehet manipulálni a szereplőkhöz való közelséget vagy távolságot azzal, hogy csupa nagytotált mutatsz az egész szereplőgárdáról vagy szuperközelieket egyetlen szereplőről. Mindkét esetben kívülről filmezed a karaktert, de közeliben sokkal többet látsz a reakcióiból, érzelmeiből, sokkal inkább azonosulsz vele.

    VálaszTörlés